Karácsonyi puhaság

Ès még egy sál Karira. Nagyon szép a mintája, remélem jól látszik. Rájöttem, hogy szeretek mintáknak fantázia nevet adni. Ez itt: Villámként cikázó. Az elején csak SS jeleket láttam benne (bocsánat), de a végén már nagyon tetszett.

"Ide véle!“

Mostanában ez a mondat ugrik be nekem a Karácsonyról. Tudom, hogy most azon kevesek közé tartozom, akik ezzel megbotránkoztatják azokat, akik kitartanak a Karácsony mellett. 

Èn feladtam. Nekem ez, ami folyik sok, bosszantó, rossz útra terelt. Alig várom, hogy kiüresedjenek a boltok (mármint az emberektől, nem az árutól), hogy ne életbevágó legyen a körülöttem élők vásárlása, hogy ne tolakodjanak, hogy ne vegyenek fölösleges kütyümütyüket, hogy befejezzék a karácsonyi dalok játszását a rádióban, hogy ne kelljen nyakattörve rohanni a családhoz, mert úgy “illik”, és várom, hogy kipihenjük magunkat és eltűnjön a giccs. Nézem az embereket, és nem értem őket. Nem is akarom. Ahogy a kölniek mondják: Jeder Jekk ist anders. Vagyis mindenki másként bolond.

Ennek szellemében kívánok sok pihenést és nyugalmat Jézus születésének napján, amiből rekordevési és -ajándékozásos családi ünnepeket csináltunk.

 A kép az idén elhunyt komikus, Loriot "Német karácsony" c. filmjéből való. Èrdemes megnézni!

Vatelin-traktor és a fotógömbök

Avagy az idei ajándék termés:

Traktorszerető unokaöccsnek egy "saját" traki:

Képek a gömbben: Családtagok régi és a másik oldalán mostani képei. Ötlet a kedvenc kreatív oldalamról: innen. Tettem rá még csili-vilit az aljára, hogy ünnepibb legyen.

Horgolt és kötött nyakláncok

Hogy ne legyen unalmas a téli szerkó sem:

Elfelejtett szülinap

Azért eszembe volt, de hagytam elfelejtődni. Pont a napokban gondolkodtam azon, hogy még egy ünnep decemberben, és nem bírom tovább. Az tök jó, hogy nem kell vennem semmit a tömegnyomort szidva, mert olyan ajándékokat találtam ki, amiket meg lehet rendelni és el lehet készíteni (később megmutatom miket), hát erre kiderül, hogy még blogszülinapom is van. Volt. December 7-én. Karácsonyi hajtás előtt. Miért nem nyáron kezdtem el blogolni, akkor alig van szülinapos, névnapos a környezetünben… Ez van, elszállt, gyertyafújás nélkül. Viszont öröm az ürömben, hogy még nem adtam fel, még csinálom. Igaz olvasóm az nem sok van, de legalább egy helyen láthatom, amiket egy év alatt készítettem, és nem tȕnnek el nyomtalanul. Hát, akkor éltessük az ötletelést mégiscsak egy kicsit!

Borgőzös boszorkánykonyha

Ìme a 2. ádventünk eredménye:

tojáslikőr (gyönyörű vaníliapontokból úszó karikával a tetején: isteni lett, de a fele már -éppen ezért- készítés közben elfogyott), 

eperlikőr (3 hétig érnie kell, egyelőre baromi erős, de lenyűgöző színű), 

narancs- meg citromlikőr (már ajándéknak is mutatós a színeivel, a csillagánizzsal, meg a kardamom cukorral –és még szebb lenne, ha a cukor fele barna lenne), 

olajba eltett szárított paradicsom kapri bogyóval meg oregánóval (Anyukámnak annyira bejött, hogy önmagában eszi, míg hasgörcsöt nem kap) 

és  na igen... a mostohagyerek, az elcseszett narancs lekvár. Itt már maga a recept is gyanús volt -1 kg cukrot írt 2 kg narancshoz. Èn csak felét öntöttem hozzá, de így is iszonyat édes lett. Vizeztük, wishkeyztük, narancslével spricceltük, de hiába – tényleg pocsék lett! Ráadásul tiszta folyós is, úgyhogy 2 csomag zseléfixet is belenyomtam, de ez utóbbi már csak a kegyelemdöfés volt. Valószínűleg tortazselének fogom majd felhasználni, bár nem szoktam tortát csinálni. Akkor meg nem tudom. Ötletek?

De hogy ne ilyen negatívan zárjam ezt a varázst: képzeljétek el ezt az eper-whisky-narancs-szegfűszeg felhőben úszó konyhát! Hmmmmmmmm!

Nagy a mellényem

Ès végre megszületett az első mellényem is! A mintát Tündi oldalán láttam, es annyira megtetszett, hogy muszály volt elkérnem a leírását. Ahogy már említettem, nem feltétlenül értem a kötés nyelvezetét, ezért gyakori kérdésekkel zaklattam szegény Tündit, akinek itt köszönöm meg a türelmét és segítségét!!

Abban sem vagyok biztos, hogy mindent jól csináltam, de elkészült, s mégha sután is, de megállja a helyét.

Egy dolgot viszont nagyon elrontottam: annyira elvarázsolt a fonal színe, hogy nem figyeltem arra, hogy 100 %-os poliakrilból áll. Valószínűleg ez lehet az oka annak hogy kb. L-es méret lett a mellény a tervezett XS-es helyett. Nem először írom, talán nem is utoljára, hogy sajnos ezt a darabomat is el kell ajándékoznom. De azt mondtam már, hogy a környezetem remekül fel van szerelve kötött holmival ?

Névnapodra mit vegyek?

Nem vettem semmit, de festettem egy képet. Fénykép után szabadon. Meleg szívvel Mercinek.

Ès még mindig fotó recycling

Ezt az ötletet az Inspirációk oldalról loptam. Mondjuk, nem teljes egészében, mert én pár unalmasabb részletet kivettem, és más fotókkal helyettesítettem. Két helyet pedig meghagytam a személyes üzeneteknek. Hogy alulra mi jön, még nem tudom, talán még fotók, talán így marad.

10x10-es darabokra vagdaltam a posztert, a fotókat kétoldalas ragasztószalaggal rögzítettem (nem volt olcsó játék), és kész is van.

Ja, a papírcetlik is újrahasznosítottak :)

Foto-recycling II.

Ìme még egy variáció a fotókból: egy különböző képekből összeállított fotóoszlop. Remélem jól látható, hogy a kirakóból egy egész alakos kép lesz a végén. A gyűrűk egyszerű, átlátszó szalvétagyűrűk.

Pigvinpuli

Egy barátnőm hívta fel a figyelmemet erre az akcióra: a kis olajos új-zélandi pingvinek kötött pulcsit kapnak, hogy ne tisztogathassák magukat, és ne kerülhessen mérgező anyag a gyomrukba. 

Akit érdekel a téma, itt olvashat többet róla. 

Már majdnem nekivetemedtem, hogy én is kötök nekik valamit, amikor egy másik cikkben kiderül, hogy rengeteg pulcsi érkezett, és már nem kérnek többet.

Továbbgondolva a dolgot, kicsit aggódom a pingvinekért, hogy ha olaj nem is, de szösz azért kerülhet a gyomrukba a pulcsikról, ha csipkedik magukat. Lehet, hogy valamilyen újrahasznosított műanyagból kellene rájuk adni valamit, és akkor tényleg békén marad a gyomruk. 

Arról nem is beszélve, hogy elvileg globális felmelegedés van. Szóval biztos melegük van szegényeknek.

Másfelől viszont iszonyat édik ezekben a pulcsikban!

Ès még egy fülbevalótartó

Ajándéknak szántam, de szerintem kicsit nagyon tarka lett.

Az Idee boltban vettem ezt a gombaformát, és azonnal beugrott az ötlet, hogy ebből remek kis fülbevalótartót lehetne csinálni. Befestettem, ragasztottam rá Matrijóska figurákat, végül fúrtam bele 5 kisebbfajta kampót is. Ennyi:)

Régi és új

Otthon találtam ezt a szobromat, amit még kb. 8 éve csináltam. Sajnos letörött a kacsója, de a botja elég jól eltakarja ezt a kisebb fogyatékosságot.

Az alatta lévő csipkét én festettem be, és valahogy a két dolog megtalálta egymást. Most az ablakpárkányt díszítik. 

A háttérben ruhaszárító kötél van, azt a szomszédék találták ki.

Itt van az ősz…

…meg én is újra. Most, hogy hajnaltól szakad az eső és beszorít a lakásba, ismét elkezdtem barkácsolgatni.

Az első ez őszi gyártmányom egy hosszas ötletérlelés eredménye. Aki ötlettermelő ember, az tudja, hogy vannak a hirtelen jött ötletek, vannak, amik kicsi előkészületet igényelnek és vannak ugye ezek a hosssssszasan születő, nehezen érő ötletek, amik néha akár évtizedekig is bizonytalankodnak.

Ez az ötletem úgy született, hogy, amikor csóró egyetemista voltam, egy barátnőm, aki többet engedhetett meg magának, mint mi, egyszer elcsábított talpmasszázsra. (Eredetileg masszázsra akart elhívni, de nekem az drága volt, ill. energikus emberként nem érdekelt akkoriban semmi nyugis dolog mint jóga meg feszültség-csökkentő masszázs.)

Szóval el is mentem, jót is tett, viszont két dolog miatt nem mentem többet ahhoz a masszőzhöz (ez most nőre is vonatkozik, vagy az csak férfi?). Lehet, hogy az a baj, hogy nem állt be a szája, és ezek a benemálló szájú emberek túl sokat mondanak. 

Ez a hölgy két dolgot mondott, ami megmaradt bennem (vagyis nem sok…): 1. közölte a fájó pontok nyomogatása közben, hogy nem mondja meg, melyik szerveimre kell odafigyelnem, mert ő senkinek nem szokta megmondani. Kérdem miért. Azt mondja csak. Mondom, pedig lehet, hogy segítene vele az embereken. Azt mondja, de lehet, hogy inkább megrémítené őket. Szerintem ez egyáltalán nem professzionális, és kb. olyan, mintha a fogorvos azt mondaná, hogy nem mondja meg, miért fáj a fogam…

2. Közölte, hogy naponta CSAK 10 percet kellene foglalkoznia az embereknek a talpmasszázzsal és az sokat segítene rajtuk. Ezt egyébként abban a korszakomban mondta, mikor teljesen be volt táblázva a napom, de még a fodrász is 10 percet javasolt a hajam ápolására naponta, akárcsak a kozmetikusom a bőrömre

stb. stb. Kiszámoltam, hogyha mindenre időt fordítottam volna, ami hasznos, ami kötelező és amit szeretek, akkor már túljártam volna a napi 24 órán.

De a masszőr hölgynek ez a második mondata valamiért mégiscsak megmaradt bennem.

Tavaly, vagyis 10 évre rá, voltam másodszorra (és véletlenül) talpmasszázson, és az alig 20 éves kínai kislány, aki gyakorlottnak látszott, az összes fájó pontnál elmondta, hogy milyen központot érintett. Ekkor ismét eszembe jutott az említett hölgy, akit bár nem értettem meg, de ráébresztett arra, hogy a talpmasszázs tényleg kell nekem.

Aztán rá fél évre rá a Rajna parton voltunk, mikor arról beszélgettünk a  férjemmel, hogy az ember lába annyira elkorcsosult, hogy már alig bír mezítláb mászkálni, főleg nem a kavicsokon, pedig pl. az őskorban nem volt cipő. Ès ezt a hihetetlenül ellenálló testrészt így tönkretettük. Ekkor szikra pattant az agyamban, felálltam, és közöltem, hogy csinálok egy masszázs szőnyeget. Elkezdtem kavicsokat gyűjteni, amit később a költözés miatt az Isar partján folytattam, míg meg nem találtam a megfelelő “ szőnyeg alapot” is. Ez egy fürdőszobai kilépő ( 4 Euro)  lehet, amire felragasztottam a kisebb-nagyobb kavicsokat.

Most ott áll a fürdőszobában, és fogmosás közben –még csak oda sem kell rá figyelni- lehet egy picit taposni rajta.

Következtetés: néha nem baj, ha egy mondat bosszant, mert még a végén valami jó sül el belőle…

Zöld születésnap

Most látom, milyen régen nem írtam ide semmit. Pedig azáltal, hogy új lakásba költöztünk, tulajdonképpen folyamatosan barkácsolok. Csak az a baj, hogy semmi olyan különösebb dolgot nem alkottam, ami a nagy világ számára érdekes lehetne. Talán jövő hónapban, amikor a nagyratörő terveimet megvalósítottam, akkor mutatok pár megoldást.

Addig is itt egy kép, amire véletlenül bukkantam: egy barátnőmnek festettem még 2 éve a születésnapjára, aki a szoba sarkába, a szekrényre helyezte a képet. Teljesen véletlenül ilyen fény esik erre a sarokra, ami egyúttal a tekintet célpontjává vált. Ami vicces még az egészben, hogy a barátnőm erre a szülinapjára csupa zöld dolgot kapott.