Tessék a gyümölcsöt!

Ezt a képregényt, vagy inkább rajzos szociológiai megfigyelést már régebben készítettem, és most találtam meg újra. Imádok régi rajzokat találni és elemezni, hogyan gondolkodtam korábban- mi maradt ugyanolyan, és mi változott.

Ezt a rajzomat azután készítettem, hogy Pestről Kölnbe költöztem, és feltűnt a "kulturális hangnem" különbség. Egyiket sem tartom szimpatikusnak, de érdemesnek tartottam megemlíteni vagy valahol lejegyezni.

Pesten utáltam, ahogy a kofák beszéltek az emberrel; mogorva, ellenséges hang. Németországban pedig a csilingelő túlzás idegesít az őszintétlenségével. Nem tudom, ki hogyan látja ezt a dolgot, nekem így jött le.

Utálom, hogy nem innen származol

Vagy mi a fenét utál az, aki „külföldi-fóbiás“?

Aki olvassa a blogomat, az tudja, hogy sokat foglalkoztat az előítélet természete és megnyilvánulásai. Ezt a képregényemet régebben készítettem, de csak most jutottam el odáig, hogy beszkenneljem. Pontosabban most lett megint aktuális az életemben.

Még csak két napja voltam (nem laktam, csak nyaraltam!), Németországban, amikor megindult a lavina, és azóta az előítélet szerves része az életemnek. Sajnos. Könnyebb és szebb lenne nélküle, de velem együtt él, mint sok más baktérium is a kezemen, a belemben vagy a párnámon.

A héten ismét volt egy beszólás, ami elintézte a napomat. Nem azért, mert beszóltak. Azt szoktak néha. Hanem, mert nem volt lehetőségem visszavágni, és ez a legfrusztrálóbb. Egyszerűen beszólt, mikor meghallotta, hogy akcentussal beszélek, aztán levágta a telefont (a kinyomta a mobilt kifejezés sajnos nem elég kifejező). Hívjam vissza, és idegesítsem fel még jobban magam? Ugyan. Jön még kutyára dér, nácira külföldi, gyűlöletre magány, ostobára vész. Ha én most nem is, majd az élet elintézi, mit tegyen a gyűlölködővel.

Előítélet

Egy ideje foglalkoztat az előítélet természete. Talán azért, mert az egyetemen erről a témáról kellett egyszer előadást tartanom, és sok mindent megértettem belőle (még jó, különben a többiek sem értették volna…).

De az is lehet, hogy alaptermészetben érzékeny vagyok arra, ha az emberek, mint Pavlov kutyája lökik ki a gondolataikat a meggondolatlan fejükből.

Nem tudom elképzelni, hogy pl. megkérdezzek egy oroszt, hogy Na? Mit reggeliztél? Vodkát? de ami még rosszabb: ha az emberek keverik a kliséket a gőzekével, és pl. egy magyartól kérdezik meg ugyanezt (megtörtént eset).

Egy ideje szinte gyűjtöm az ilyen eseteket, és íme ez lett belőle (ès még nincs vége...):

A képeket én készítettem. Ez angolul copy rightot, magyarul ne lopjot jelent!:)