Minden sál mögött egy történet

E sál mögött több apró történet is rejlik. Az egyik, hogy ajándéknak szántam valakinek, akihez az elkészült formában –szerintem- annyira nem illett, így nem adtam neki. Túl rózsaszín, túl bonyolult mintával -nem, nem, ez nem illik hozzá. Ìgy a nyakamon maradt, és keresem jogos gazdáját.

A másik történet, hogy megtaláltam ezt a padot, amit kiváló fényképalanynak véltem, és ekkor vettük észre, hogy ezt a teret mások is inspirálónak találták, és így Karácsony környékén feldíszítették az ott büszkélkedő fát (lásd 2. fotó).

Alig kattintottunk egy képet, mikor leszakadt az ég, és nem is akárhogy. Sütött a nap, közben gombostűfej nagyságú jég gyöngyözte be viszonylag gyorsan az utat. Beálltunk egy fa mögé, és a kesztyűmbe gyűjtöttem a kis fehér bogyókat, mikoris a jégesőről egy másik történet jutott eszembe: az egyik kedvenc tanítványomtól, akinek magyart tanítottam, megkérdeztem, hogy ugyan, ha már az időjárásról beszélünk, mondja már meg, hogy mondjuk magyarul a jégesőt (németül Hagel). Erre elgondolkodott, és mivel okos fiú volt, azt mondta, hogy biztos valamilyen eső. Mondom igen. Erre ő: Ne mondd meg! Megvan! Fagylalteső! (Eis-Regen). Nem szoktam tanítványt kinevetni, de ez esetben nem tudtam megállni, hogy ne induljon be a képzeletem egy ilyen mesekönyvbe illő esőtől, és kitört belőlem a homéroszi kacaj. Azóta is, ha jég esik, önkéntelenül arra gondolok, hogy mi lenne, ha ez most fagyi lenne...

Ami viszont engem a fa alatt álldogálva és a jégesőt kivárva még elgondolkodtatott, hogy lám így lesz egy hobbiból történetekhez szövödő emlék. Milyen jó!

Rózsaszín ujjal jő a tavasz….

Fotó: Barna Péter

Ez az első „kézelőm“. Ìgy neveztem el ezt a „kötési terméket”, de fogalmam sincs, hogy hívják. A pulóverujjnak meg annak hátának a keveréke, és nagyon nagy feltűnést kelt.

Már régóta próbálgatom a pulóver különböző kistestvéreinek a megalkotását, hogy a hideg hónapokban is változatos legyen az öltözködés, de sokszor a gyakorlatban buknak el ezek az ötletek.

Tavaly pl. készítettem pár pánt nélküli mellényt is, ami nagyon szép és egyedi, de egy kicsit kényelmetlen. Ugye a természet úgy alkotott meg minket, hogy erősebbek vagyunk mellben mint derékban (hálisten). Viszont így egy-egy fűzőnek kifejezetten egyedi szemszámúnak kell lennie, különben nem simul, és az az érzése az embernek, hogy felül nem tart. Majdnem lehetetlen, de legalábbis hosszadalmas munka, sok-sok sorlebontással mögötte. Ha ismét rá tudom szánni magam, akkor lehet, hogy egyszer megint nekiállok.

Ennél a modellnél még csak próbálgatom a karmaimat, vagyis a kötőtűimet. Formailag sikerült összehozni, bár arra figyelni kell, hogy ne a csuklóhoz mérjük a mintát, hanem a könyökhöz, különben szűk lesz arrafelé.

Egyszerű patent minta fut végig az egész kötésen, ebből a szempontból semmi extra, de legalább van egy kiinduló pontom, és jöhetnek a vadabb minták és formák ezután.

A fonal vastag, bújós és a rózsaszínkedvelőknek ideális.