Elfelejtett szülinap

Azért eszembe volt, de hagytam elfelejtődni. Pont a napokban gondolkodtam azon, hogy még egy ünnep decemberben, és nem bírom tovább. Az tök jó, hogy nem kell vennem semmit a tömegnyomort szidva, mert olyan ajándékokat találtam ki, amiket meg lehet rendelni és el lehet készíteni (később megmutatom miket), hát erre kiderül, hogy még blogszülinapom is van. Volt. December 7-én. Karácsonyi hajtás előtt. Miért nem nyáron kezdtem el blogolni, akkor alig van szülinapos, névnapos a környezetünben… Ez van, elszállt, gyertyafújás nélkül. Viszont öröm az ürömben, hogy még nem adtam fel, még csinálom. Igaz olvasóm az nem sok van, de legalább egy helyen láthatom, amiket egy év alatt készítettem, és nem tȕnnek el nyomtalanul. Hát, akkor éltessük az ötletelést mégiscsak egy kicsit!

Borgőzös boszorkánykonyha

Ìme a 2. ádventünk eredménye:

tojáslikőr (gyönyörű vaníliapontokból úszó karikával a tetején: isteni lett, de a fele már -éppen ezért- készítés közben elfogyott), 

eperlikőr (3 hétig érnie kell, egyelőre baromi erős, de lenyűgöző színű), 

narancs- meg citromlikőr (már ajándéknak is mutatós a színeivel, a csillagánizzsal, meg a kardamom cukorral –és még szebb lenne, ha a cukor fele barna lenne), 

olajba eltett szárított paradicsom kapri bogyóval meg oregánóval (Anyukámnak annyira bejött, hogy önmagában eszi, míg hasgörcsöt nem kap) 

és  na igen... a mostohagyerek, az elcseszett narancs lekvár. Itt már maga a recept is gyanús volt -1 kg cukrot írt 2 kg narancshoz. Èn csak felét öntöttem hozzá, de így is iszonyat édes lett. Vizeztük, wishkeyztük, narancslével spricceltük, de hiába – tényleg pocsék lett! Ráadásul tiszta folyós is, úgyhogy 2 csomag zseléfixet is belenyomtam, de ez utóbbi már csak a kegyelemdöfés volt. Valószínűleg tortazselének fogom majd felhasználni, bár nem szoktam tortát csinálni. Akkor meg nem tudom. Ötletek?

De hogy ne ilyen negatívan zárjam ezt a varázst: képzeljétek el ezt az eper-whisky-narancs-szegfűszeg felhőben úszó konyhát! Hmmmmmmmm!

Nagy a mellényem

Ès végre megszületett az első mellényem is! A mintát Tündi oldalán láttam, es annyira megtetszett, hogy muszály volt elkérnem a leírását. Ahogy már említettem, nem feltétlenül értem a kötés nyelvezetét, ezért gyakori kérdésekkel zaklattam szegény Tündit, akinek itt köszönöm meg a türelmét és segítségét!!

Abban sem vagyok biztos, hogy mindent jól csináltam, de elkészült, s mégha sután is, de megállja a helyét.

Egy dolgot viszont nagyon elrontottam: annyira elvarázsolt a fonal színe, hogy nem figyeltem arra, hogy 100 %-os poliakrilból áll. Valószínűleg ez lehet az oka annak hogy kb. L-es méret lett a mellény a tervezett XS-es helyett. Nem először írom, talán nem is utoljára, hogy sajnos ezt a darabomat is el kell ajándékoznom. De azt mondtam már, hogy a környezetem remekül fel van szerelve kötött holmival ?

Névnapodra mit vegyek?

Nem vettem semmit, de festettem egy képet. Fénykép után szabadon. Meleg szívvel Mercinek.

Ès még mindig fotó recycling

Ezt az ötletet az Inspirációk oldalról loptam. Mondjuk, nem teljes egészében, mert én pár unalmasabb részletet kivettem, és más fotókkal helyettesítettem. Két helyet pedig meghagytam a személyes üzeneteknek. Hogy alulra mi jön, még nem tudom, talán még fotók, talán így marad.

10x10-es darabokra vagdaltam a posztert, a fotókat kétoldalas ragasztószalaggal rögzítettem (nem volt olcsó játék), és kész is van.

Ja, a papírcetlik is újrahasznosítottak :)

Foto-recycling II.

Ìme még egy variáció a fotókból: egy különböző képekből összeállított fotóoszlop. Remélem jól látható, hogy a kirakóból egy egész alakos kép lesz a végén. A gyűrűk egyszerű, átlátszó szalvétagyűrűk.

Pigvinpuli

Egy barátnőm hívta fel a figyelmemet erre az akcióra: a kis olajos új-zélandi pingvinek kötött pulcsit kapnak, hogy ne tisztogathassák magukat, és ne kerülhessen mérgező anyag a gyomrukba. 

Akit érdekel a téma, itt olvashat többet róla. 

Már majdnem nekivetemedtem, hogy én is kötök nekik valamit, amikor egy másik cikkben kiderül, hogy rengeteg pulcsi érkezett, és már nem kérnek többet.

Továbbgondolva a dolgot, kicsit aggódom a pingvinekért, hogy ha olaj nem is, de szösz azért kerülhet a gyomrukba a pulcsikról, ha csipkedik magukat. Lehet, hogy valamilyen újrahasznosított műanyagból kellene rájuk adni valamit, és akkor tényleg békén marad a gyomruk. 

Arról nem is beszélve, hogy elvileg globális felmelegedés van. Szóval biztos melegük van szegényeknek.

Másfelől viszont iszonyat édik ezekben a pulcsikban!

Ès még egy fülbevalótartó

Ajándéknak szántam, de szerintem kicsit nagyon tarka lett.

Az Idee boltban vettem ezt a gombaformát, és azonnal beugrott az ötlet, hogy ebből remek kis fülbevalótartót lehetne csinálni. Befestettem, ragasztottam rá Matrijóska figurákat, végül fúrtam bele 5 kisebbfajta kampót is. Ennyi:)

Régi és új

Otthon találtam ezt a szobromat, amit még kb. 8 éve csináltam. Sajnos letörött a kacsója, de a botja elég jól eltakarja ezt a kisebb fogyatékosságot.

Az alatta lévő csipkét én festettem be, és valahogy a két dolog megtalálta egymást. Most az ablakpárkányt díszítik. 

A háttérben ruhaszárító kötél van, azt a szomszédék találták ki.

Itt van az ősz…

…meg én is újra. Most, hogy hajnaltól szakad az eső és beszorít a lakásba, ismét elkezdtem barkácsolgatni.

Az első ez őszi gyártmányom egy hosszas ötletérlelés eredménye. Aki ötlettermelő ember, az tudja, hogy vannak a hirtelen jött ötletek, vannak, amik kicsi előkészületet igényelnek és vannak ugye ezek a hosssssszasan születő, nehezen érő ötletek, amik néha akár évtizedekig is bizonytalankodnak.

Ez az ötletem úgy született, hogy, amikor csóró egyetemista voltam, egy barátnőm, aki többet engedhetett meg magának, mint mi, egyszer elcsábított talpmasszázsra. (Eredetileg masszázsra akart elhívni, de nekem az drága volt, ill. energikus emberként nem érdekelt akkoriban semmi nyugis dolog mint jóga meg feszültség-csökkentő masszázs.)

Szóval el is mentem, jót is tett, viszont két dolog miatt nem mentem többet ahhoz a masszőzhöz (ez most nőre is vonatkozik, vagy az csak férfi?). Lehet, hogy az a baj, hogy nem állt be a szája, és ezek a benemálló szájú emberek túl sokat mondanak. 

Ez a hölgy két dolgot mondott, ami megmaradt bennem (vagyis nem sok…): 1. közölte a fájó pontok nyomogatása közben, hogy nem mondja meg, melyik szerveimre kell odafigyelnem, mert ő senkinek nem szokta megmondani. Kérdem miért. Azt mondja csak. Mondom, pedig lehet, hogy segítene vele az embereken. Azt mondja, de lehet, hogy inkább megrémítené őket. Szerintem ez egyáltalán nem professzionális, és kb. olyan, mintha a fogorvos azt mondaná, hogy nem mondja meg, miért fáj a fogam…

2. Közölte, hogy naponta CSAK 10 percet kellene foglalkoznia az embereknek a talpmasszázzsal és az sokat segítene rajtuk. Ezt egyébként abban a korszakomban mondta, mikor teljesen be volt táblázva a napom, de még a fodrász is 10 percet javasolt a hajam ápolására naponta, akárcsak a kozmetikusom a bőrömre

stb. stb. Kiszámoltam, hogyha mindenre időt fordítottam volna, ami hasznos, ami kötelező és amit szeretek, akkor már túljártam volna a napi 24 órán.

De a masszőr hölgynek ez a második mondata valamiért mégiscsak megmaradt bennem.

Tavaly, vagyis 10 évre rá, voltam másodszorra (és véletlenül) talpmasszázson, és az alig 20 éves kínai kislány, aki gyakorlottnak látszott, az összes fájó pontnál elmondta, hogy milyen központot érintett. Ekkor ismét eszembe jutott az említett hölgy, akit bár nem értettem meg, de ráébresztett arra, hogy a talpmasszázs tényleg kell nekem.

Aztán rá fél évre rá a Rajna parton voltunk, mikor arról beszélgettünk a  férjemmel, hogy az ember lába annyira elkorcsosult, hogy már alig bír mezítláb mászkálni, főleg nem a kavicsokon, pedig pl. az őskorban nem volt cipő. Ès ezt a hihetetlenül ellenálló testrészt így tönkretettük. Ekkor szikra pattant az agyamban, felálltam, és közöltem, hogy csinálok egy masszázs szőnyeget. Elkezdtem kavicsokat gyűjteni, amit később a költözés miatt az Isar partján folytattam, míg meg nem találtam a megfelelő “ szőnyeg alapot” is. Ez egy fürdőszobai kilépő ( 4 Euro)  lehet, amire felragasztottam a kisebb-nagyobb kavicsokat.

Most ott áll a fürdőszobában, és fogmosás közben –még csak oda sem kell rá figyelni- lehet egy picit taposni rajta.

Következtetés: néha nem baj, ha egy mondat bosszant, mert még a végén valami jó sül el belőle…

Zöld születésnap

Most látom, milyen régen nem írtam ide semmit. Pedig azáltal, hogy új lakásba költöztünk, tulajdonképpen folyamatosan barkácsolok. Csak az a baj, hogy semmi olyan különösebb dolgot nem alkottam, ami a nagy világ számára érdekes lehetne. Talán jövő hónapban, amikor a nagyratörő terveimet megvalósítottam, akkor mutatok pár megoldást.

Addig is itt egy kép, amire véletlenül bukkantam: egy barátnőmnek festettem még 2 éve a születésnapjára, aki a szoba sarkába, a szekrényre helyezte a képet. Teljesen véletlenül ilyen fény esik erre a sarokra, ami egyúttal a tekintet célpontjává vált. Ami vicces még az egészben, hogy a barátnőm erre a szülinapjára csupa zöld dolgot kapott.

Előítélet

Egy ideje foglalkoztat az előítélet természete. Talán azért, mert az egyetemen erről a témáról kellett egyszer előadást tartanom, és sok mindent megértettem belőle (még jó, különben a többiek sem értették volna…).

De az is lehet, hogy alaptermészetben érzékeny vagyok arra, ha az emberek, mint Pavlov kutyája lökik ki a gondolataikat a meggondolatlan fejükből.

Nem tudom elképzelni, hogy pl. megkérdezzek egy oroszt, hogy Na? Mit reggeliztél? Vodkát? de ami még rosszabb: ha az emberek keverik a kliséket a gőzekével, és pl. egy magyartól kérdezik meg ugyanezt (megtörtént eset).

Egy ideje szinte gyűjtöm az ilyen eseteket, és íme ez lett belőle (ès még nincs vége...):

A képeket én készítettem. Ez angolul copy rightot, magyarul ne lopjot jelent!:)

Megnyitottam a webshopom!!

Voilá! Ìme elérhető végre, amit sok mérgelődéssel (lásd: PHP, CMS, CSS és egyéb informatikai akadályok), sok örömmel (lásd: a színekkel való játék) és persze sok idővel (lásd: idő mint gyorsan fogyó materiál) hoztam össze. Kész van a webshopom!

Azt a napot sem fogom elfelejteni, mikor percre pontosan be voltak táblázva egy napra azok az alkotók, akiktől Pesten (és 100 km-es körzetében…) vásároltam. Mivel Anyukám azt mondta, hogy hideg van otthon, ezért a téli kabátomban indultam el még Kölnből, és abban izzadtam, míg megtaláltam a buszmegállókat és utcákot. Azt itt is szeretném hangsúlyozni, hogy a pesti tájékoztató egységek mint pl. tábla, nyíl stb. vagy gyatrák vagy nem léteznek. Volt egy busz, aminek fél óra keresés után sem találtam a megállóját, míg végül az utcán egyszerűen megállítottam és kész.

A bosszantó viszont pont az volt az egészben, hogy pont azoknak, akikhez a hozzájuk vezető utat nem találtam (ö, ez így jó?), nem írtam ki a mobilszámát. Elég nagy kényszer volt aztán mindenképpen megtalálni őket, mert oda lett volna a bizalom. Ami pedig szerencsére nagy volt, és aminek nagyon örültem. Nyilván voltak olyanok is, akiknek a szemében „messziről jött embernek“ tűntem, és nem lett belőle sem találka, sem vásárlás, de azt is meg tudom érteni.

A lényeg a lényeg, hogy összeállt a dolog, és szerintem nagyon szép dolgokat lehet nálam vásárolni! Köszönöm az alkotóknak!

Fénykép-recycling 1.

Van egy csomó előhívott fényképünk. Foglalják a helyet, albumot meg nem töltenek ki. Na, gondoltam, véget vetek az elfekvő képek hatalmának, és felhasználom őket valamire. Ìme az első ötletem: van egy pár mappánk, amiben a hivatalos papírok gyülekeznek. Miért kellene az eleve komoly dolgokat még szigorúbbá tenni? Ìgy lett aztán a sok fontoskodó papírhalomnak egy-egy fénykép a megkülönböztetése.

 

Ès betűk nélkül is el lehet köztük igazodni mindenféle asszociációval. Pl. a hivatalokkal való levelezésem stb. az mind abban a mappában van, ahol a rács mögött vagyok (érthető…), de van egy másik mappám is (az most nincs a képen), ahol a János hegyen tolom fel a biciklit az utolsó 100 m-en. Na, abban vannak a német tanulmányaim…

Az egyik kép már olyan régi, hogy folyamatosan le akar esni, de előtte jelzésképpen felpöndörödik.  Nyilván annak is köszönhető, hogy a férjem többször letépte, mondván, hogy azért így nem mehet ezzel a mappával a "meetingre"... Èn meg szépen mindig visszaragasztottam a fotót, de már nem nagyon tart.


A mappákról készült fotót meg kellett egy kicsit buherálnom, mert a férjem nem szeretné, ha nagyon látszana rajta. De azért a polója mintája az látszik. Azt egy interneten talált kép alapján csináltattam neki, és annyira belelkesedett, hogy egy ugyanilyen festményt is kellett készítenem neki. A kisebb hibákat, látványos ecsetvezetéseket azóta kijavítottam, és most már kimerem tenni a falra is Bud-ot, vagy ahogy nagymamám mondja, Piedenot. (Nem bírja megjegyezni a nevét.)

BLOGÚJÍTÁS

Már régóta gondolkodom azon, hogy minek is csinálok kötögetős blogot, mikor egyrészt nincs időm kötni, másrészt meg nem tudok olyan gyorsan kötni, mint a néni a Csak ülök és mesélek-ben, aki egy műsor alatt megkötött egy pulóvert… 

A „nincs időm kategóriába“ viszont beletartozik, hogy minden mást alkotok, meg recycle-ok. Arra gondoltam, hogy miért is nem mutatom meg inkább ezeket a dolgaimat? Logikus, nem?

Egy szó mint száz, kinőtte a blogom magát, és innentől kezdve pár kreatívságot is be fogok mutatni. A cím az marad, mert rengeteg dolgot bele lehet magyarázni, a téma viszont bővül.

Hogy rögtön be is mutassam az új arculatot, megmutatom, mit kreáltam ma:

Régóta keresek olyan fülbevalótartót, amiben nem akadnak össze a kapcsok ill. több is belefér mint 4 pár (ráadául ezek a 4 páros tartók még drágák is.) Sokáig érleltem az ötletet, míg összeállt: a fényképtartó ideális lenne, csak az a baj vele, hogy ha nem tudom, hova felakasztani, akkor támaszték nélkül nem állna meg. Mert, hogy nekem támaszték nélkül kellene, ha meg akarom valósítani, amit kigondoltam. Végül az IKEA-ban megláttam tegnap ezt az olcsó fényképtartót, ami állós: tökéletes! Kivettem a műanyagablakot belőle, és belecsúsztattam azt a vékony (kb. 2-3 mm-es) szivacsos anyagot, amit 2 hete vettem a kreatív boltban. Simán át lehet bökni a fülbevalókkal, és szerintem nagyon jópofa lett!

A pillangós füli ringu-tól van, a piros pöttyös blaur-tól, a hajós pedig csermákdesign.