A 2009/10-es tél sokáig emlékezetes marad számomra: irreálisan hosszú volt! Az én hőérzékelésem szerint október elején kezdődött, és kb. május elejéig tartott. Èn, fázós emberként, ha nem volt szükséges, nem jöttem ki a házból. Az utak csúsztak, sem biciklivel, sem gyalogosként nem lehetett közlekedni, a buszok több mint félórakat késtek, és még a hagymás-öltözködés sem mindig segített. Hagymát hagymával, nadrágot harisnyával, fejet sapkával. Ez volt tavaly az aranyszabály. Annyi ruhadarab volt rajtam, hogy visszanézve a télen készült képeket, úgy nézek ki, mintha 10 kilót híztam volna. Csak az a jó, hogy ezt a 10 kilót tavasszal (meg ugye esténként) könnyebben le lehet dobni.
Ez a réteg mentett meg pl. akkor, mikor egy éles kanyarban tócsának néztem a jégfoltot, és pár métert csúsztam a biciklivel. Egy utánam jövő autós sokkosan kérdezte, hogy elvigyen-e az orvoshoz, mondtam neki, hogy épp oda indulok, úgyhogy ha van valami, majd szólok neki. De nem lett semmi, csak egy kék folt a térdemen. Abban a pillanatban nagyon örültem annak, hogy annyira be voltam öltözve, mint akik a kutyakiképzésen a gonoszt játszák, mert ez mentett meg.
Szóval ez volt az a tél, ami szobafogságra kényszerített, és volt alkalmam kötni, kötni és kötni ebben a fránya időben.
Rám a szürkeség úgy hat, hogy egyre tarkábbá válok. Utálom a szürkét. Egy dolog néz ki jól szürkével: sok élénk szín. Ùgy még elmegy.
Ìgy aztán csak vettem és vettem a tarkabarka fonalakat, és főleg sapkákat gyártottam belőlük, hadd virítsanak a latyakos utcán, a szürke égben, a fekete kabátos emberek mellett és a tompa fényekben hetykén.
Ezek a sapkák is e keretek és motivációk között készültek, és szeretem a vidámságukat. Viszont egy hátrányuk nekik is van (és most saját fészkembe piszkítok). Aranyosak, szépek, nagyon jól szelelnek, viszont szeles időben nem sokat védenek –akkor kell a bélelt fejfedő, vagyis zord zimankó esetén a szabály: szelet sapkával, sapkát béléssel.
 |
| Fotó: Barna Péter |
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen