Eperke

Kötöttem egy női változatot a nyakmelegítőre. Rózsaszín zöld csíkokkal… 

Azt hiszem, most élem át, amit egyszer a Prokop Dóra mondott a tv-ben, mikor rövidre vágatta a haját és színes cuccokat kezdett el hordani: „30 után kicsit meghülyül az ember.“ De nem is kellene idézőjelet raknom, mert nem biztos, hogy szó szerint így mondta, de nekem tényleg így rémlik.

Bár mondják, nálam ez a fajta „hülyülés“ már lassan lecsengőben van, csak néha tör föl. Emlékszem, mikor még sok-sok évvel ezelőtt sajtóreferens voltam egy nagyon hivatalos és komoly újságnál, ahol 1. nem volt asztalom 2. a nem létező asztalomon nem volt számítógép („Ja, majd, ha valaki fölkel a helyéről cigiszünetet tartani, akkor használhatod a gépét“- itt viszont marad az idézőjel) 3. ha vendég jött, székem sem volt… 

Na, szóval ennek a komolyan vehető újságnak dolgoztam, mikoris sajtótájékoztatóra kellett mennem, mert megnyitották az egyetem egyik új szárnyát. Az alkalomhoz illő ruházatom a következő volt: türkíz színű, vállat szabadon hagyó póló, sárga és narancssárga batikolt térdgatya mindenféle színű rávarrt madzagokkal és bordó indián szandi…(A táskám azt hiszem zöld volt.) Igazából csak egy helyen nem voltam színes: az arcomból minden vér kiszállt, mikor megláttam a vendégeket... Még fotó is volt a Dunántúli Naplóban, ahogy ott állok az öltönyös és kosztümös normális emberek között… De azért büszkén tartottam magam, és megkérdeztem a tanszékvezetőtől azt, amit senki nem mert. Gondoltam, ha már kivülálló vagyok, akkor már tök mindegy.

De visszakanyarodok a rózsaszín nyakmelegítőhöz: igaz, hogy még én adtam a tanácsot, hogy 80 szemmel lehet kezdeni a kötést, és akkor nem áll el a csősál, de mint minden tuti szemszám a kötésben, ez a dolog is megbukott. Ugyanis az én nyolccsigolyás, nyüzüge nyakamon (hármas alliteráció!) eláll ez a tarkaság. 

Na, azt hiszem, ezt is elajándékozom.