"Ide véle!“

Mostanában ez a mondat ugrik be nekem a Karácsonyról. Tudom, hogy most azon kevesek közé tartozom, akik ezzel megbotránkoztatják azokat, akik kitartanak a Karácsony mellett. 

Èn feladtam. Nekem ez, ami folyik sok, bosszantó, rossz útra terelt. Alig várom, hogy kiüresedjenek a boltok (mármint az emberektől, nem az árutól), hogy ne életbevágó legyen a körülöttem élők vásárlása, hogy ne tolakodjanak, hogy ne vegyenek fölösleges kütyümütyüket, hogy befejezzék a karácsonyi dalok játszását a rádióban, hogy ne kelljen nyakattörve rohanni a családhoz, mert úgy “illik”, és várom, hogy kipihenjük magunkat és eltűnjön a giccs. Nézem az embereket, és nem értem őket. Nem is akarom. Ahogy a kölniek mondják: Jeder Jekk ist anders. Vagyis mindenki másként bolond.

Ennek szellemében kívánok sok pihenést és nyugalmat Jézus születésének napján, amiből rekordevési és -ajándékozásos családi ünnepeket csináltunk.

 A kép az idén elhunyt komikus, Loriot "Német karácsony" c. filmjéből való. Èrdemes megnézni!

Vatelin-traktor és a fotógömbök

Avagy az idei ajándék termés:

Traktorszerető unokaöccsnek egy "saját" traki:

Képek a gömbben: Családtagok régi és a másik oldalán mostani képei. Ötlet a kedvenc kreatív oldalamról: innen. Tettem rá még csili-vilit az aljára, hogy ünnepibb legyen.

Horgolt és kötött nyakláncok

Hogy ne legyen unalmas a téli szerkó sem:

Elfelejtett szülinap

Azért eszembe volt, de hagytam elfelejtődni. Pont a napokban gondolkodtam azon, hogy még egy ünnep decemberben, és nem bírom tovább. Az tök jó, hogy nem kell vennem semmit a tömegnyomort szidva, mert olyan ajándékokat találtam ki, amiket meg lehet rendelni és el lehet készíteni (később megmutatom miket), hát erre kiderül, hogy még blogszülinapom is van. Volt. December 7-én. Karácsonyi hajtás előtt. Miért nem nyáron kezdtem el blogolni, akkor alig van szülinapos, névnapos a környezetünben… Ez van, elszállt, gyertyafújás nélkül. Viszont öröm az ürömben, hogy még nem adtam fel, még csinálom. Igaz olvasóm az nem sok van, de legalább egy helyen láthatom, amiket egy év alatt készítettem, és nem tȕnnek el nyomtalanul. Hát, akkor éltessük az ötletelést mégiscsak egy kicsit!

Borgőzös boszorkánykonyha

Ìme a 2. ádventünk eredménye:

tojáslikőr (gyönyörű vaníliapontokból úszó karikával a tetején: isteni lett, de a fele már -éppen ezért- készítés közben elfogyott), 

eperlikőr (3 hétig érnie kell, egyelőre baromi erős, de lenyűgöző színű), 

narancs- meg citromlikőr (már ajándéknak is mutatós a színeivel, a csillagánizzsal, meg a kardamom cukorral –és még szebb lenne, ha a cukor fele barna lenne), 

olajba eltett szárított paradicsom kapri bogyóval meg oregánóval (Anyukámnak annyira bejött, hogy önmagában eszi, míg hasgörcsöt nem kap) 

és  na igen... a mostohagyerek, az elcseszett narancs lekvár. Itt már maga a recept is gyanús volt -1 kg cukrot írt 2 kg narancshoz. Èn csak felét öntöttem hozzá, de így is iszonyat édes lett. Vizeztük, wishkeyztük, narancslével spricceltük, de hiába – tényleg pocsék lett! Ráadásul tiszta folyós is, úgyhogy 2 csomag zseléfixet is belenyomtam, de ez utóbbi már csak a kegyelemdöfés volt. Valószínűleg tortazselének fogom majd felhasználni, bár nem szoktam tortát csinálni. Akkor meg nem tudom. Ötletek?

De hogy ne ilyen negatívan zárjam ezt a varázst: képzeljétek el ezt az eper-whisky-narancs-szegfűszeg felhőben úszó konyhát! Hmmmmmmmm!

Nagy a mellényem

Ès végre megszületett az első mellényem is! A mintát Tündi oldalán láttam, es annyira megtetszett, hogy muszály volt elkérnem a leírását. Ahogy már említettem, nem feltétlenül értem a kötés nyelvezetét, ezért gyakori kérdésekkel zaklattam szegény Tündit, akinek itt köszönöm meg a türelmét és segítségét!!

Abban sem vagyok biztos, hogy mindent jól csináltam, de elkészült, s mégha sután is, de megállja a helyét.

Egy dolgot viszont nagyon elrontottam: annyira elvarázsolt a fonal színe, hogy nem figyeltem arra, hogy 100 %-os poliakrilból áll. Valószínűleg ez lehet az oka annak hogy kb. L-es méret lett a mellény a tervezett XS-es helyett. Nem először írom, talán nem is utoljára, hogy sajnos ezt a darabomat is el kell ajándékoznom. De azt mondtam már, hogy a környezetem remekül fel van szerelve kötött holmival ?

Névnapodra mit vegyek?

Nem vettem semmit, de festettem egy képet. Fénykép után szabadon. Meleg szívvel Mercinek.

Ès még mindig fotó recycling

Ezt az ötletet az Inspirációk oldalról loptam. Mondjuk, nem teljes egészében, mert én pár unalmasabb részletet kivettem, és más fotókkal helyettesítettem. Két helyet pedig meghagytam a személyes üzeneteknek. Hogy alulra mi jön, még nem tudom, talán még fotók, talán így marad.

10x10-es darabokra vagdaltam a posztert, a fotókat kétoldalas ragasztószalaggal rögzítettem (nem volt olcsó játék), és kész is van.

Ja, a papírcetlik is újrahasznosítottak :)

Foto-recycling II.

Ìme még egy variáció a fotókból: egy különböző képekből összeállított fotóoszlop. Remélem jól látható, hogy a kirakóból egy egész alakos kép lesz a végén. A gyűrűk egyszerű, átlátszó szalvétagyűrűk.

Pigvinpuli

Egy barátnőm hívta fel a figyelmemet erre az akcióra: a kis olajos új-zélandi pingvinek kötött pulcsit kapnak, hogy ne tisztogathassák magukat, és ne kerülhessen mérgező anyag a gyomrukba. 

Akit érdekel a téma, itt olvashat többet róla. 

Már majdnem nekivetemedtem, hogy én is kötök nekik valamit, amikor egy másik cikkben kiderül, hogy rengeteg pulcsi érkezett, és már nem kérnek többet.

Továbbgondolva a dolgot, kicsit aggódom a pingvinekért, hogy ha olaj nem is, de szösz azért kerülhet a gyomrukba a pulcsikról, ha csipkedik magukat. Lehet, hogy valamilyen újrahasznosított műanyagból kellene rájuk adni valamit, és akkor tényleg békén marad a gyomruk. 

Arról nem is beszélve, hogy elvileg globális felmelegedés van. Szóval biztos melegük van szegényeknek.

Másfelől viszont iszonyat édik ezekben a pulcsikban!

Ès még egy fülbevalótartó

Ajándéknak szántam, de szerintem kicsit nagyon tarka lett.

Az Idee boltban vettem ezt a gombaformát, és azonnal beugrott az ötlet, hogy ebből remek kis fülbevalótartót lehetne csinálni. Befestettem, ragasztottam rá Matrijóska figurákat, végül fúrtam bele 5 kisebbfajta kampót is. Ennyi:)

Régi és új

Otthon találtam ezt a szobromat, amit még kb. 8 éve csináltam. Sajnos letörött a kacsója, de a botja elég jól eltakarja ezt a kisebb fogyatékosságot.

Az alatta lévő csipkét én festettem be, és valahogy a két dolog megtalálta egymást. Most az ablakpárkányt díszítik. 

A háttérben ruhaszárító kötél van, azt a szomszédék találták ki.

Itt van az ősz…

…meg én is újra. Most, hogy hajnaltól szakad az eső és beszorít a lakásba, ismét elkezdtem barkácsolgatni.

Az első ez őszi gyártmányom egy hosszas ötletérlelés eredménye. Aki ötlettermelő ember, az tudja, hogy vannak a hirtelen jött ötletek, vannak, amik kicsi előkészületet igényelnek és vannak ugye ezek a hosssssszasan születő, nehezen érő ötletek, amik néha akár évtizedekig is bizonytalankodnak.

Ez az ötletem úgy született, hogy, amikor csóró egyetemista voltam, egy barátnőm, aki többet engedhetett meg magának, mint mi, egyszer elcsábított talpmasszázsra. (Eredetileg masszázsra akart elhívni, de nekem az drága volt, ill. energikus emberként nem érdekelt akkoriban semmi nyugis dolog mint jóga meg feszültség-csökkentő masszázs.)

Szóval el is mentem, jót is tett, viszont két dolog miatt nem mentem többet ahhoz a masszőzhöz (ez most nőre is vonatkozik, vagy az csak férfi?). Lehet, hogy az a baj, hogy nem állt be a szája, és ezek a benemálló szájú emberek túl sokat mondanak. 

Ez a hölgy két dolgot mondott, ami megmaradt bennem (vagyis nem sok…): 1. közölte a fájó pontok nyomogatása közben, hogy nem mondja meg, melyik szerveimre kell odafigyelnem, mert ő senkinek nem szokta megmondani. Kérdem miért. Azt mondja csak. Mondom, pedig lehet, hogy segítene vele az embereken. Azt mondja, de lehet, hogy inkább megrémítené őket. Szerintem ez egyáltalán nem professzionális, és kb. olyan, mintha a fogorvos azt mondaná, hogy nem mondja meg, miért fáj a fogam…

2. Közölte, hogy naponta CSAK 10 percet kellene foglalkoznia az embereknek a talpmasszázzsal és az sokat segítene rajtuk. Ezt egyébként abban a korszakomban mondta, mikor teljesen be volt táblázva a napom, de még a fodrász is 10 percet javasolt a hajam ápolására naponta, akárcsak a kozmetikusom a bőrömre

stb. stb. Kiszámoltam, hogyha mindenre időt fordítottam volna, ami hasznos, ami kötelező és amit szeretek, akkor már túljártam volna a napi 24 órán.

De a masszőr hölgynek ez a második mondata valamiért mégiscsak megmaradt bennem.

Tavaly, vagyis 10 évre rá, voltam másodszorra (és véletlenül) talpmasszázson, és az alig 20 éves kínai kislány, aki gyakorlottnak látszott, az összes fájó pontnál elmondta, hogy milyen központot érintett. Ekkor ismét eszembe jutott az említett hölgy, akit bár nem értettem meg, de ráébresztett arra, hogy a talpmasszázs tényleg kell nekem.

Aztán rá fél évre rá a Rajna parton voltunk, mikor arról beszélgettünk a  férjemmel, hogy az ember lába annyira elkorcsosult, hogy már alig bír mezítláb mászkálni, főleg nem a kavicsokon, pedig pl. az őskorban nem volt cipő. Ès ezt a hihetetlenül ellenálló testrészt így tönkretettük. Ekkor szikra pattant az agyamban, felálltam, és közöltem, hogy csinálok egy masszázs szőnyeget. Elkezdtem kavicsokat gyűjteni, amit később a költözés miatt az Isar partján folytattam, míg meg nem találtam a megfelelő “ szőnyeg alapot” is. Ez egy fürdőszobai kilépő ( 4 Euro)  lehet, amire felragasztottam a kisebb-nagyobb kavicsokat.

Most ott áll a fürdőszobában, és fogmosás közben –még csak oda sem kell rá figyelni- lehet egy picit taposni rajta.

Következtetés: néha nem baj, ha egy mondat bosszant, mert még a végén valami jó sül el belőle…

Zöld születésnap

Most látom, milyen régen nem írtam ide semmit. Pedig azáltal, hogy új lakásba költöztünk, tulajdonképpen folyamatosan barkácsolok. Csak az a baj, hogy semmi olyan különösebb dolgot nem alkottam, ami a nagy világ számára érdekes lehetne. Talán jövő hónapban, amikor a nagyratörő terveimet megvalósítottam, akkor mutatok pár megoldást.

Addig is itt egy kép, amire véletlenül bukkantam: egy barátnőmnek festettem még 2 éve a születésnapjára, aki a szoba sarkába, a szekrényre helyezte a képet. Teljesen véletlenül ilyen fény esik erre a sarokra, ami egyúttal a tekintet célpontjává vált. Ami vicces még az egészben, hogy a barátnőm erre a szülinapjára csupa zöld dolgot kapott.

Előítélet

Egy ideje foglalkoztat az előítélet természete. Talán azért, mert az egyetemen erről a témáról kellett egyszer előadást tartanom, és sok mindent megértettem belőle (még jó, különben a többiek sem értették volna…).

De az is lehet, hogy alaptermészetben érzékeny vagyok arra, ha az emberek, mint Pavlov kutyája lökik ki a gondolataikat a meggondolatlan fejükből.

Nem tudom elképzelni, hogy pl. megkérdezzek egy oroszt, hogy Na? Mit reggeliztél? Vodkát? de ami még rosszabb: ha az emberek keverik a kliséket a gőzekével, és pl. egy magyartól kérdezik meg ugyanezt (megtörtént eset).

Egy ideje szinte gyűjtöm az ilyen eseteket, és íme ez lett belőle (ès még nincs vége...):

A képeket én készítettem. Ez angolul copy rightot, magyarul ne lopjot jelent!:)

Megnyitottam a webshopom!!

Voilá! Ìme elérhető végre, amit sok mérgelődéssel (lásd: PHP, CMS, CSS és egyéb informatikai akadályok), sok örömmel (lásd: a színekkel való játék) és persze sok idővel (lásd: idő mint gyorsan fogyó materiál) hoztam össze. Kész van a webshopom!

Azt a napot sem fogom elfelejteni, mikor percre pontosan be voltak táblázva egy napra azok az alkotók, akiktől Pesten (és 100 km-es körzetében…) vásároltam. Mivel Anyukám azt mondta, hogy hideg van otthon, ezért a téli kabátomban indultam el még Kölnből, és abban izzadtam, míg megtaláltam a buszmegállókat és utcákot. Azt itt is szeretném hangsúlyozni, hogy a pesti tájékoztató egységek mint pl. tábla, nyíl stb. vagy gyatrák vagy nem léteznek. Volt egy busz, aminek fél óra keresés után sem találtam a megállóját, míg végül az utcán egyszerűen megállítottam és kész.

A bosszantó viszont pont az volt az egészben, hogy pont azoknak, akikhez a hozzájuk vezető utat nem találtam (ö, ez így jó?), nem írtam ki a mobilszámát. Elég nagy kényszer volt aztán mindenképpen megtalálni őket, mert oda lett volna a bizalom. Ami pedig szerencsére nagy volt, és aminek nagyon örültem. Nyilván voltak olyanok is, akiknek a szemében „messziről jött embernek“ tűntem, és nem lett belőle sem találka, sem vásárlás, de azt is meg tudom érteni.

A lényeg a lényeg, hogy összeállt a dolog, és szerintem nagyon szép dolgokat lehet nálam vásárolni! Köszönöm az alkotóknak!

Fénykép-recycling 1.

Van egy csomó előhívott fényképünk. Foglalják a helyet, albumot meg nem töltenek ki. Na, gondoltam, véget vetek az elfekvő képek hatalmának, és felhasználom őket valamire. Ìme az első ötletem: van egy pár mappánk, amiben a hivatalos papírok gyülekeznek. Miért kellene az eleve komoly dolgokat még szigorúbbá tenni? Ìgy lett aztán a sok fontoskodó papírhalomnak egy-egy fénykép a megkülönböztetése.

 

Ès betűk nélkül is el lehet köztük igazodni mindenféle asszociációval. Pl. a hivatalokkal való levelezésem stb. az mind abban a mappában van, ahol a rács mögött vagyok (érthető…), de van egy másik mappám is (az most nincs a képen), ahol a János hegyen tolom fel a biciklit az utolsó 100 m-en. Na, abban vannak a német tanulmányaim…

Az egyik kép már olyan régi, hogy folyamatosan le akar esni, de előtte jelzésképpen felpöndörödik.  Nyilván annak is köszönhető, hogy a férjem többször letépte, mondván, hogy azért így nem mehet ezzel a mappával a "meetingre"... Èn meg szépen mindig visszaragasztottam a fotót, de már nem nagyon tart.


A mappákról készült fotót meg kellett egy kicsit buherálnom, mert a férjem nem szeretné, ha nagyon látszana rajta. De azért a polója mintája az látszik. Azt egy interneten talált kép alapján csináltattam neki, és annyira belelkesedett, hogy egy ugyanilyen festményt is kellett készítenem neki. A kisebb hibákat, látványos ecsetvezetéseket azóta kijavítottam, és most már kimerem tenni a falra is Bud-ot, vagy ahogy nagymamám mondja, Piedenot. (Nem bírja megjegyezni a nevét.)

BLOGÚJÍTÁS

Már régóta gondolkodom azon, hogy minek is csinálok kötögetős blogot, mikor egyrészt nincs időm kötni, másrészt meg nem tudok olyan gyorsan kötni, mint a néni a Csak ülök és mesélek-ben, aki egy műsor alatt megkötött egy pulóvert… 

A „nincs időm kategóriába“ viszont beletartozik, hogy minden mást alkotok, meg recycle-ok. Arra gondoltam, hogy miért is nem mutatom meg inkább ezeket a dolgaimat? Logikus, nem?

Egy szó mint száz, kinőtte a blogom magát, és innentől kezdve pár kreatívságot is be fogok mutatni. A cím az marad, mert rengeteg dolgot bele lehet magyarázni, a téma viszont bővül.

Hogy rögtön be is mutassam az új arculatot, megmutatom, mit kreáltam ma:

Régóta keresek olyan fülbevalótartót, amiben nem akadnak össze a kapcsok ill. több is belefér mint 4 pár (ráadául ezek a 4 páros tartók még drágák is.) Sokáig érleltem az ötletet, míg összeállt: a fényképtartó ideális lenne, csak az a baj vele, hogy ha nem tudom, hova felakasztani, akkor támaszték nélkül nem állna meg. Mert, hogy nekem támaszték nélkül kellene, ha meg akarom valósítani, amit kigondoltam. Végül az IKEA-ban megláttam tegnap ezt az olcsó fényképtartót, ami állós: tökéletes! Kivettem a műanyagablakot belőle, és belecsúsztattam azt a vékony (kb. 2-3 mm-es) szivacsos anyagot, amit 2 hete vettem a kreatív boltban. Simán át lehet bökni a fülbevalókkal, és szerintem nagyon jópofa lett!

A pillangós füli ringu-tól van, a piros pöttyös blaur-tól, a hajós pedig csermákdesign.

Visszaszámlálás

Nemsokára hivatalosan is beindul a webshopom, ami elsősorban Németországban lesz elérhető… Addig titokzatoskodom...

Levegővétel éééés: dühkieresztés

 

Az egyik legfrusztrálóbb dolog a világon, amikor kiderül, hogy olyan program VOLT a városban, amiről, HA időben értesültél volna, akkor

- ugráltál volna örömödben, mint anno a bubifrizurás lányok a Beatles-koncerten,

- úgy izgultál volna előtte való nap, mint egy kislány a szülinapján,

- két napig pirítóst ettél volna, hogy biztos elég pénz legyen nálad,

- kiszélesedett volna a horizontod, mert más technikákat is láttál volna,

- új ötleteket kaphattál volna és továbbfejlődhettél volna.

Mindezeket átéltem volna, ha tudom, hogy a legnagyobb nemzetközi kézimunka vásár van Kölnben… De nem tudtam, mert ebben a városban nincs egy normális információs közeg: ami nálam pl. a plakátot jelenti.

Mert itt olyan kevés a kreatív ember, hogy gondolták, eh, úgyis csak külföldiek jönnek, azokat meg értesítjük? Vagy hogyan gondolkodtak a szervezők??

Mert azt láttam, hogy ha bútor, sajt, meg erotika kiállítás van, ahhoz van plakát. Mert a zabálás meg a cicis nénik azok mindenkit érdekelnek, de a kreatívkodás az háttérbe szorul. Grrrr. Diszkrimináció.

Mit lehet ilyenkor csinálni? Megnyugtatni magunkat: vagyis körülnéztem, és a képek alapján (amit a Barka honlapján láttam) nem igazán volt olyan modell, ami felkeltette volna az érdeklődésemet, vagy azt mondtam volna, hogy na, ez profi! Alapvetően gépi kötésű dögnehéz pulóvereket láttam unalmas mintával. Vagyis nem gond, hogy nem mentem. Ha pedig az árakra gondolok: itt, Kölnben egy tiszta gyapjú/pamut fonal (5 dkg) 7 EUR-ba kerül, akkor el tudom képzelni, mennyi lenne a vásáron... 

Szóval, megnyugtattam magam, és továbbra is a neten nézegetem az új ötleteket.

Nyulas ünnep

Na, nem azért a nyúl ünnepe ez a stóla, mert közeleg a húsvét, hanem, mert ő a kísérleti nyulam ez ügyben. Aztán, mivel elkészültem vele, ezért ez nekem ünnep.

Elég sokáig tartott, ugyanis valami nem stimmelt a fonallal, és először is túl rövid lett, aztán meg nagyon szorosan kötöttem össze a két darabot. Aztán azt gondoltam, hogy így nem adhatom oda a születésnaposomnak, mert nagyon béna és hordhatatlan, így lebontottam a feléig, vagyis az összefércelésig, és egy irányba kötöttem tovább, amíg fonalam volt. Mellesleg fonal: nem találtam olyat, amilyet kerestem, így egy zoknifonalat kaptam az eladótól. Gondoltam, érti a dolgát. Később rájöttem, hogy valószínűleg mégsem, mert sztreccses fonal volt, és nem tudtam rendesen blokkolni… Még jó, hogy egyáltalán tágult.

Végülis tele van hibával, de ez az első stólám, ráadásul kínnal és keservvel összehozott stólám, ezért valahol büszke vagyok rá.

Aki járatos a fonalas blogokon, az már felismerte (khm, nem biztos), hogy ez a Barka kötősulijának a Vénusz stólája (Edinás kivitelben).

A sáltű Kricsár Annamaritól van, akit csak ajánlani tudok!

Eperke

Kötöttem egy női változatot a nyakmelegítőre. Rózsaszín zöld csíkokkal… 

Azt hiszem, most élem át, amit egyszer a Prokop Dóra mondott a tv-ben, mikor rövidre vágatta a haját és színes cuccokat kezdett el hordani: „30 után kicsit meghülyül az ember.“ De nem is kellene idézőjelet raknom, mert nem biztos, hogy szó szerint így mondta, de nekem tényleg így rémlik.

Bár mondják, nálam ez a fajta „hülyülés“ már lassan lecsengőben van, csak néha tör föl. Emlékszem, mikor még sok-sok évvel ezelőtt sajtóreferens voltam egy nagyon hivatalos és komoly újságnál, ahol 1. nem volt asztalom 2. a nem létező asztalomon nem volt számítógép („Ja, majd, ha valaki fölkel a helyéről cigiszünetet tartani, akkor használhatod a gépét“- itt viszont marad az idézőjel) 3. ha vendég jött, székem sem volt… 

Na, szóval ennek a komolyan vehető újságnak dolgoztam, mikoris sajtótájékoztatóra kellett mennem, mert megnyitották az egyetem egyik új szárnyát. Az alkalomhoz illő ruházatom a következő volt: türkíz színű, vállat szabadon hagyó póló, sárga és narancssárga batikolt térdgatya mindenféle színű rávarrt madzagokkal és bordó indián szandi…(A táskám azt hiszem zöld volt.) Igazából csak egy helyen nem voltam színes: az arcomból minden vér kiszállt, mikor megláttam a vendégeket... Még fotó is volt a Dunántúli Naplóban, ahogy ott állok az öltönyös és kosztümös normális emberek között… De azért büszkén tartottam magam, és megkérdeztem a tanszékvezetőtől azt, amit senki nem mert. Gondoltam, ha már kivülálló vagyok, akkor már tök mindegy.

De visszakanyarodok a rózsaszín nyakmelegítőhöz: igaz, hogy még én adtam a tanácsot, hogy 80 szemmel lehet kezdeni a kötést, és akkor nem áll el a csősál, de mint minden tuti szemszám a kötésben, ez a dolog is megbukott. Ugyanis az én nyolccsigolyás, nyüzüge nyakamon (hármas alliteráció!) eláll ez a tarkaság. 

Na, azt hiszem, ezt is elajándékozom.

Fejetlen kosztüm

Azt olvastam a blogírás nagykönyvében, hogy sokan elkövetik azt a hibát, hogy a blog témájától eltérnek, és másról is el kezdenek helyzetjelentéseket írni. Gondoltam, akkor rendben, én maradok a kötésnél.

De most az egyszer (?) kivételt teszek, mert erre annyira büszke vagyok. Véget ért a Kölni Karnevál, amit egyébként kevesen ismernek nálunk. Főleg az nem ismert, hogy itt a mulatság egy hétig tart  más és más programokkal. Akit érdekel, annak hiányosan, de azért találtam róla egy cikket. Meg szerénytelenül idemásolom egy tavalyi cikkemet is.

Most, hogy ezzel is megismerkedtünk, visszakanyarodok oda, amit eredetileg  szerettem volna bemutatni, vagyis a jelmezemhez. Èn mint nagy “beöltöző” –legyen az Giccs-party, vagy jelmezbál- teljesen be vagyok zsongva a jelmezektől, vagy ami még izgalmasabb: annak készítésétől. 

Egy ideje már kacérkodtam a gondolattal, hogy páva leszek, de a karnevál boltokban (mert ilyen is van) azt mondták, hogy nehéz készíteni, és nem is szokták. Ez volt a kulcsszó! 1. Olyan nincs, hogy nehéz, legfeljebb fantáziátlan 2. Akkor csak én leszek páva, és ugyis az a cél, hogy egyedi legyen a jelmez.

Ha nem is piff-paff, hanem sok hátfájással, de megcsináltam a jelmezt. A tollakat a hátamon legyezőből alakítottam ki, és gumival rögzítettem, aztán elegánsan eltakartam. A műszempillám tetszett a legjobban: kék toll volt a végén. A sminkhez és a kiegészítőkhöz ezenkívül még kék és zöld csillogó zselé, pávatollfülbevaló (s.k.) és kék szemfesték is tartozott. Szerintem nagyon szép lett. 

Ami vicces az egészben, hogy rájöttem, hogy a szerep/ruha tényleg befolyásolja a viselkedést. Mikor elkészültem, egész végig nézegettem magam a tükörben… Aztán kapcsoltam, hogy tényleg “páváskodok”, és abbahagytam, de az inger…az, az megmaradt… Na, jó, ilyen drámai nem volt, de közel voltam a hiúság vásárához. 

Aztán meg jól pofára estem, mikor kiléptem az ajtón, és szembejött velem egy másik páva… Cö! Na, ennyit arról, hogy egyedi vagyok... Egyébként az én jelmezem jobb volt, mert az ő tollai a fenekén lógtak. Eredetileg ugyan lefelé is szokott lógni a páva farka, de jelmezen az nem néz ki olyan jól. Szerintem.

Még egy pávát láttam a tv-ben a gazdagék Sitzung-ján (ülős mulatság), az viszont döfi volt, és még a sminkjét sem ő készítette, hanem profi sminkes. Nyilván így is lehet, ki mennyit engedhet meg magának. De irigység nélkül bevallható, hogy szépen megcsinálta a divattervező (is).

A bosszantó mégsem a riválisok ténye volt, hanem, hogy elfelejtettem egész alakos fotót készíteni magamról, így majdnem oda lett a sok munka –legalábbis az utókor számára. Aztán a férjemnek támadt az az ötlete, hogy másnap is húzzam fel a kissé már megrongyolodott jelmezt, így az is valami. Egy lépéssel előrébb voltam, de nekem még ez is kevés volt, mert fáradt szemekkel snassz frizurával mégsem ugyanaz. Addig-addig, míg próbálkoztam a PhotoShopban, és öszevarázsoltam a karneválos fejem a kosztümös képpel. Szerintem egész jó lett, bár van benne valami bizarr.

Ès így most már én is megnyugodtam. Szép is volt a jelmez, és mutogatni is tudom.

Csőstől jön…

…a megrendelés. Ez ugyanis az első darabom, amit megrendelésre készítettem –és ráadásul az első kuncsaftom férfi. Ami azért furcsa, mert nem gondoltam volna, hogy a férfiakat  a kötött holmi nagyon érdekelné. Bár  lehet, hogy a hideg tél és a torokfájás befolyásolja az érdeklődést (is).

Ha valakinek kedve van ilyen csősálhoz, akkor egy 4-5-ös fonal esetén 80 szemmel érdemes elkezdeni, így nem áll el nagyon a nyaktól. A hossza az egyéntől függ: lehet épp csak a nyakon ráncolódó falatka, esetleg orrig felhúzható variáció (mint az enyém), de csősapit is lehet belőle készíteni. Na, cső!

Türelem sok mindent terem

Végre! Legyőztem a belső disznókutyát –ahogy a németek mondják. A disznókutya felelős mindenért, amit az ember nem csinál meg: az elhalasztott takarításért, a holnapra áttolt nyelvtanulásért és a kötés leírások megértésért…

Hát, most legyőztem a kis dögöt (bocsánat), és átgondoltan nekiálltam még egyszer annak  a bolerónak, amiből L-XL-es méret lett a végén. A szenvedésem története itt és már higgadtabb formában olvasható.

Szóval, ismét elővettem a kötésleírást, mert maga a boleró nagyon tetszett, és mindenképpen akartam egy ilyet magamnak. (A leírást egyébként az Amelie 54. évfolyamának 2011/tél példányából vettem.)

Először is nem 66 szemmel kezdtem, hanem 50-nel, különben a háton, a hónalj mögött gyűrődne az "anyaghalom". Aztán meg kicsit kevesebbet kötöttem a hosszát tekintve is. A gallérnál pedig mindent elsumákoltam: a karok összefércelése után megmaradt szabad szemeknek csak a dupláját szedtem föl, és külön kötöttem rá a gallért, nem pedig a boleróból kiindulva. 

Egyébként a fonal egy török, 10%-os moher fonal. A karrésze perzsamintával van kötve, a gallér pedig 2 sima egy fordítottal.

Az eredmény jól látható. Kész, épp és egészséges. Arra igazán büszke voltam, hogy a 8 gombolyag helyett 2 és féllel megoldottam az egész bolerót, életem első "disznókutyás" boleróját!

Zölddel dobni a feketét

Ezt a gallért és mandzsettát azután készítettem, hogy végigtúrtam a fonalas dobozomat, hogy rendet rakjak benne. Mindenhol maradék fonalak hevertek szomorúan, és nem voltak elegendők semmihez. Pl. itt volt ez a vastag zöld és fekete fonal. Túl nagy durung és túl kevés bármihez is, de mégis kár érte, mert annyira finom puha.

Ekkor ugrott be, hogy feldobhatnám egy jó kis kiegészítővel a fekete felsőket, amiket eddig csak pulóver alá húztam fel. A gallér meg a mandzsetta adta magát az ötlethez.

A gallérnál a felső sorok simán vannak kötve, ezért szépen visszakunkorodnak, aztán átváltottam lusta kötésre, ami tartást ad az egésznek. Végül egy gombbal és horgolt gomblyukkal összehoztam a két oldalt.
Formáját tekintve számomra van benne valami, ami  engem a vadnyugati filmekben látható ingnyakakra emlékeztet. (Sajnos nem találtam hozzá képet, hogy mire gondolok, de talán lehet sejteni.)

Szerintem jópofa, és egyéni kifejezést ad az egyszínű hosszú ujjúnak.

Fonalas tapasztalat

Képzeljük el, hogy előveszünk egy új receptet, hogy valami finomat főzzünk. Meg vannak adva a hozzávalók, meg az adagok. Nyilván a recept leírásnak megfelelően fogom összedobni a finomságot, és legfeljebb csak annyit változtatok, amennyit az ésszerűség meg az ízlésem megkíván. Előfordul, hogy nekem sok, vagy kevés benne egy hozzávaló, de alapvetően közel járok a saját ízvilágomhoz.

Ha most pedig ezt az ételreceptet egy transzformáló gép átalakítaná a kötés leírások nyelvére, akkor ez az étel: 1. hatalmas adag 2. rettenetesen sós/édes/csípős lenne. Hogy miért?

Mert eddigi tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy a kötésleírások gyakran túloznak és megalomániások. Például: ha ott áll a méretnél, hogy 36-40-es, az már gyanús. Aztán, amikor azt írja egy bolero gallérjánál, ami körbefut a háton, hogy szedjél fel 202 szemet, majd szaporítsd be az első sorban minden harmadikat, akkor kirobban belőlem a kérdés, hogy minek??

Ez egy őrült nagy mennyiség, amit eleinte nem értek. 

Aztán szép lassan ezt is megértettem. Amikor elkészült az egyébként gyönyörű darab, akkor láttam meg, hogy a sejtésem beigazolódott: olyan nincs, hogy S-L méret egyben.

Ebben az esetben csak L létezik, amibe 8 vagyis nyolc darab gombolyagot vettem. Azért hangsúlyozom ki, mert, aki ismeri az árakat, az tudja, hogy ez kész vagyon! Nyolc gombolyagból pedig már egy pulóvert is lehet készíteni, nem ám, hogy egy bolerót! Egyébként a gyakorlatban elég volt 6 és fél gombolyag hozzá, de akkor is! Kénytelen voltam a leírást átírni és “életszerűvé” tenni. Aztán meg bosszankodni, hogy nem tudom hordani a bolerót, annyira nagy.

Ez nem az első eset, hogy azt tapasztalom, hogy a kötés leírásokban nemcsak érthetetlen a nyelvezet, de túl sok fonalat is írnak, pedig meg lehetne oldani kevesebbel-olcsóbban is. Ùgyhogy csak odafigyelni, mert ez is csak egy üzlet!

Ès a bolero sorsa? Mint mindig ilyen esetben, más fog neki örülni.

Variációk egy karácsonyfára II.

Hát, csak nem jött össze a sorozatom a karácsonyfákról. Elkapott valami nyavalya, így az ünnepek előtt nem tudtam összeállítani, amit akartam. Még jó, hogy az ajándékok már régen készenlétben álltak, különben nagyon kínos helyzetbe kerültem volna.

Na, de sebaj, bepótoljuk, ami elmaradt, és íme a következő jelöltünk: Ő egy ún. filcfonalból készült csoda. Azért mondom, hogy csoda, mert az ember megköti, amit akar -ez esetben egy fát, vagyis a gyakorlatban egy kúp alakot-, majd kimossa 60°-on, és tádáám: összemegy, és kifilcesedik. Most lehetne mondani, hogy akkor olyan, mint a gyapjú, de ez “tudatosan” megy össze, vagyis arra való, és szépen filcesedik. (Kár, hogy nem csináltam előtte-utána fotót, de ez is csak most jutott eszembe.)

Az eladó néni azt mondta nekem, hogy úgy kössem, hogy 30%-kal fog összemenni a tervezett alak. Nekem volt az 50 is. Soha nagyobb bajt: jó lesz karácsonyfa dísznek.

Ha pedig a karácsonyfánál tartunk, és valaki csodálkozik, hogy ez a kis vacak mitől lesz karácsonyfa, hát elmesélem: mikor kimostam a fácskát, vizesen még formázható volt, és több alakra is igazíthattam. Olyan, mint pompom. Ha akarom karácsonyfa, ha akarom harang, vagy egy kifordított bunda kucsma... Èn most a harangot választottam, mert karácsonyfám már volt. Akkor is, ha karácsonyfát ígértem. Pont. Mindenki azt készít belőle, amihez kedve szottyan.

Azoknak, akiknek felkeltettem az érdeklődését a filcfonallal kapcsolatban, ide linkelek egy képet: filcfonal

Nyilván első látásra semmit nem árul el magáról, de remek dolgokat lehet belőle készíteni! Èn is csináltam 4 "kúpot", jól el is osztogattam Karácsonykor, és vad színei miatt jamaicai-karácsonyfának neveztem el őket. Nekem ez a szolíd kék és zöld szín kombináció jutott.

Struktúrák, hurkák, megjegyzések

Ezt a komplett kis szettet a barátnőmnek készítettem Karácsonyra. A gyönyörűséges benne, hogy a fonal kb. 4 különböző struktúrát (hullám, hurka, szösz, szöszös hurka) és -fénytől függően- kb. 4 színt (élénk kék, sötétkék, lila, barna) rejt magába. Ki hogy nézi.

Nem volt meglepetés, hanem megbeszélésre készült. Két kérése volt a barátnőmnek: 1. a sál akkora legyen, hogy éppen csak körbeérjen a nyakon, de már ne púposodjon a gombolás alatt 2. színben menjen az új kabátjához.

Az elsőben biztos voltam, hogy nem sikerült teljesíteni, és kicsit hosszú lett a sál, a másodiknál pedig abban voltam biztos, hogy a kék kis barna beütéssel nagyon feldobja majd a négerbarna kabátot. Négerbarna... Hát, mert a sötétben, egy nagyobb gyertya mellett és a forralt bor gőzén keresztül néger barnának néztük az új kabátot.

Mondanom sem kell, hogy pont fordítva lett a dolog. A sál teljesen optimális lett, viszont a szín kicsit mellé ment. A kabát, ha most jól láttam, akkor inkább khakizöld színű, de mivel közösen állapítottuk meg a nem létező árnyalatot, a felelősséget így nem vállalom. Egyébként is mindegy, mert nagy volt az öröm, és a dicséretek sem maradtak el.

Megjegyzés: A kép egyébként január 1-én készült, ami az év legcsúnyább napja utca- és társasházi lépcsőház-esztétikai szempontból, ha lehet érteni, mire célzok. A fotózás után haza is menekültünk a különböző objektumokon keresztül.