Minden sál mögött egy történet

E sál mögött több apró történet is rejlik. Az egyik, hogy ajándéknak szántam valakinek, akihez az elkészült formában –szerintem- annyira nem illett, így nem adtam neki. Túl rózsaszín, túl bonyolult mintával -nem, nem, ez nem illik hozzá. Ìgy a nyakamon maradt, és keresem jogos gazdáját.

A másik történet, hogy megtaláltam ezt a padot, amit kiváló fényképalanynak véltem, és ekkor vettük észre, hogy ezt a teret mások is inspirálónak találták, és így Karácsony környékén feldíszítették az ott büszkélkedő fát (lásd 2. fotó).

Alig kattintottunk egy képet, mikor leszakadt az ég, és nem is akárhogy. Sütött a nap, közben gombostűfej nagyságú jég gyöngyözte be viszonylag gyorsan az utat. Beálltunk egy fa mögé, és a kesztyűmbe gyűjtöttem a kis fehér bogyókat, mikoris a jégesőről egy másik történet jutott eszembe: az egyik kedvenc tanítványomtól, akinek magyart tanítottam, megkérdeztem, hogy ugyan, ha már az időjárásról beszélünk, mondja már meg, hogy mondjuk magyarul a jégesőt (németül Hagel). Erre elgondolkodott, és mivel okos fiú volt, azt mondta, hogy biztos valamilyen eső. Mondom igen. Erre ő: Ne mondd meg! Megvan! Fagylalteső! (Eis-Regen). Nem szoktam tanítványt kinevetni, de ez esetben nem tudtam megállni, hogy ne induljon be a képzeletem egy ilyen mesekönyvbe illő esőtől, és kitört belőlem a homéroszi kacaj. Azóta is, ha jég esik, önkéntelenül arra gondolok, hogy mi lenne, ha ez most fagyi lenne...

Ami viszont engem a fa alatt álldogálva és a jégesőt kivárva még elgondolkodtatott, hogy lám így lesz egy hobbiból történetekhez szövödő emlék. Milyen jó!