Dienstag, 7. Juni 2011

Megnyitottam a webshopom!!


Voilá! Ìme elérhető végre, amit sok mérgelődéssel (lásd: PHP, CMS, CSS és egyéb informatikai akadályok), sok örömmel (lásd: a színekkel való játék) és persze sok idővel (lásd: idő mint gyorsan fogyó materiál) hoztam össze. Kész van a webshopom!

Azt a napot sem fogom elfelejteni, mikor percre pontosan be voltak táblázva egy napra azok az alkotók, akiktől Pesten (és 100 km-es körzetében…) vásároltam. Mivel Anyukám azt mondta, hogy hideg van otthon, ezért a téli kabátomban indultam el még Kölnből, és abban izzadtam, míg megtaláltam a buszmegállókat és utcákot. Azt itt is szeretném hangsúlyozni, hogy a pesti tájékoztató egységek mint pl. tábla, nyíl stb. vagy gyatrák vagy nem léteznek. Volt egy busz, aminek fél óra keresés után sem találtam a megállóját, míg végül az utcán egyszerűen megállítottam és kész.

A bosszantó viszont pont az volt az egészben, hogy pont azoknak, akikhez a hozzájuk vezető utat nem találtam (ö, ez így jó?), nem írtam ki a mobilszámát. Elég nagy kényszer volt aztán mindenképpen megtalálni őket, mert oda lett volna a bizalom. Ami pedig szerencsére nagy volt, és aminek nagyon örültem. Nyilván voltak olyanok is, akiknek a szemében „messziről jött embernek“ tűntem, és nem lett belőle sem találka, sem vásárlás, de azt is meg tudom érteni.

A lényeg a lényeg, hogy összeállt a dolog, és szerintem nagyon szép dolgokat lehet nálam vásárolni! Köszönöm az alkotóknak!

3 Kommentare:

  1. :-))) melyik volt ez a busz? nem semmi a sofőr, h. hagyta magát leinteni, és te sem, h. le merted inteni :-D

    AntwortenLöschen
  2. ez tetszik, sztem csinálok egyet a nagylányomnak!

    AntwortenLöschen
  3. hat mar nem is emlekszem, melyik busz volt...Köbanyan volt, es az atepites alatt attettek egyszerüen mashova. A soför meg jofej volt:)
    Mit csinalsz a lanyodnak??

    AntwortenLöschen