Előítélet

Egy ideje foglalkoztat az előítélet természete. Talán azért, mert az egyetemen erről a témáról kellett egyszer előadást tartanom, és sok mindent megértettem belőle (még jó, különben a többiek sem értették volna…).

De az is lehet, hogy alaptermészetben érzékeny vagyok arra, ha az emberek, mint Pavlov kutyája lökik ki a gondolataikat a meggondolatlan fejükből.

Nem tudom elképzelni, hogy pl. megkérdezzek egy oroszt, hogy Na? Mit reggeliztél? Vodkát? de ami még rosszabb: ha az emberek keverik a kliséket a gőzekével, és pl. egy magyartól kérdezik meg ugyanezt (megtörtént eset).

Egy ideje szinte gyűjtöm az ilyen eseteket, és íme ez lett belőle (ès még nincs vége...):

A képeket én készítettem. Ez angolul copy rightot, magyarul ne lopjot jelent!:)

Megnyitottam a webshopom!!

Voilá! Ìme elérhető végre, amit sok mérgelődéssel (lásd: PHP, CMS, CSS és egyéb informatikai akadályok), sok örömmel (lásd: a színekkel való játék) és persze sok idővel (lásd: idő mint gyorsan fogyó materiál) hoztam össze. Kész van a webshopom!

Azt a napot sem fogom elfelejteni, mikor percre pontosan be voltak táblázva egy napra azok az alkotók, akiktől Pesten (és 100 km-es körzetében…) vásároltam. Mivel Anyukám azt mondta, hogy hideg van otthon, ezért a téli kabátomban indultam el még Kölnből, és abban izzadtam, míg megtaláltam a buszmegállókat és utcákot. Azt itt is szeretném hangsúlyozni, hogy a pesti tájékoztató egységek mint pl. tábla, nyíl stb. vagy gyatrák vagy nem léteznek. Volt egy busz, aminek fél óra keresés után sem találtam a megállóját, míg végül az utcán egyszerűen megállítottam és kész.

A bosszantó viszont pont az volt az egészben, hogy pont azoknak, akikhez a hozzájuk vezető utat nem találtam (ö, ez így jó?), nem írtam ki a mobilszámát. Elég nagy kényszer volt aztán mindenképpen megtalálni őket, mert oda lett volna a bizalom. Ami pedig szerencsére nagy volt, és aminek nagyon örültem. Nyilván voltak olyanok is, akiknek a szemében „messziről jött embernek“ tűntem, és nem lett belőle sem találka, sem vásárlás, de azt is meg tudom érteni.

A lényeg a lényeg, hogy összeállt a dolog, és szerintem nagyon szép dolgokat lehet nálam vásárolni! Köszönöm az alkotóknak!

Fénykép-recycling 1.

Van egy csomó előhívott fényképünk. Foglalják a helyet, albumot meg nem töltenek ki. Na, gondoltam, véget vetek az elfekvő képek hatalmának, és felhasználom őket valamire. Ìme az első ötletem: van egy pár mappánk, amiben a hivatalos papírok gyülekeznek. Miért kellene az eleve komoly dolgokat még szigorúbbá tenni? Ìgy lett aztán a sok fontoskodó papírhalomnak egy-egy fénykép a megkülönböztetése.

 

Ès betűk nélkül is el lehet köztük igazodni mindenféle asszociációval. Pl. a hivatalokkal való levelezésem stb. az mind abban a mappában van, ahol a rács mögött vagyok (érthető…), de van egy másik mappám is (az most nincs a képen), ahol a János hegyen tolom fel a biciklit az utolsó 100 m-en. Na, abban vannak a német tanulmányaim…

Az egyik kép már olyan régi, hogy folyamatosan le akar esni, de előtte jelzésképpen felpöndörödik.  Nyilván annak is köszönhető, hogy a férjem többször letépte, mondván, hogy azért így nem mehet ezzel a mappával a "meetingre"... Èn meg szépen mindig visszaragasztottam a fotót, de már nem nagyon tart.


A mappákról készült fotót meg kellett egy kicsit buherálnom, mert a férjem nem szeretné, ha nagyon látszana rajta. De azért a polója mintája az látszik. Azt egy interneten talált kép alapján csináltattam neki, és annyira belelkesedett, hogy egy ugyanilyen festményt is kellett készítenem neki. A kisebb hibákat, látványos ecsetvezetéseket azóta kijavítottam, és most már kimerem tenni a falra is Bud-ot, vagy ahogy nagymamám mondja, Piedenot. (Nem bírja megjegyezni a nevét.)