Eperke

Kötöttem egy női változatot a nyakmelegítőre. Rózsaszín zöld csíkokkal… 

Azt hiszem, most élem át, amit egyszer a Prokop Dóra mondott a tv-ben, mikor rövidre vágatta a haját és színes cuccokat kezdett el hordani: „30 után kicsit meghülyül az ember.“ De nem is kellene idézőjelet raknom, mert nem biztos, hogy szó szerint így mondta, de nekem tényleg így rémlik.

Bár mondják, nálam ez a fajta „hülyülés“ már lassan lecsengőben van, csak néha tör föl. Emlékszem, mikor még sok-sok évvel ezelőtt sajtóreferens voltam egy nagyon hivatalos és komoly újságnál, ahol 1. nem volt asztalom 2. a nem létező asztalomon nem volt számítógép („Ja, majd, ha valaki fölkel a helyéről cigiszünetet tartani, akkor használhatod a gépét“- itt viszont marad az idézőjel) 3. ha vendég jött, székem sem volt… 

Na, szóval ennek a komolyan vehető újságnak dolgoztam, mikoris sajtótájékoztatóra kellett mennem, mert megnyitották az egyetem egyik új szárnyát. Az alkalomhoz illő ruházatom a következő volt: türkíz színű, vállat szabadon hagyó póló, sárga és narancssárga batikolt térdgatya mindenféle színű rávarrt madzagokkal és bordó indián szandi…(A táskám azt hiszem zöld volt.) Igazából csak egy helyen nem voltam színes: az arcomból minden vér kiszállt, mikor megláttam a vendégeket... Még fotó is volt a Dunántúli Naplóban, ahogy ott állok az öltönyös és kosztümös normális emberek között… De azért büszkén tartottam magam, és megkérdeztem a tanszékvezetőtől azt, amit senki nem mert. Gondoltam, ha már kivülálló vagyok, akkor már tök mindegy.

De visszakanyarodok a rózsaszín nyakmelegítőhöz: igaz, hogy még én adtam a tanácsot, hogy 80 szemmel lehet kezdeni a kötést, és akkor nem áll el a csősál, de mint minden tuti szemszám a kötésben, ez a dolog is megbukott. Ugyanis az én nyolccsigolyás, nyüzüge nyakamon (hármas alliteráció!) eláll ez a tarkaság. 

Na, azt hiszem, ezt is elajándékozom.

Fejetlen kosztüm

Azt olvastam a blogírás nagykönyvében, hogy sokan elkövetik azt a hibát, hogy a blog témájától eltérnek, és másról is el kezdenek helyzetjelentéseket írni. Gondoltam, akkor rendben, én maradok a kötésnél.

De most az egyszer (?) kivételt teszek, mert erre annyira büszke vagyok. Véget ért a Kölni Karnevál, amit egyébként kevesen ismernek nálunk. Főleg az nem ismert, hogy itt a mulatság egy hétig tart  más és más programokkal. Akit érdekel, annak hiányosan, de azért találtam róla egy cikket. Meg szerénytelenül idemásolom egy tavalyi cikkemet is.

Most, hogy ezzel is megismerkedtünk, visszakanyarodok oda, amit eredetileg  szerettem volna bemutatni, vagyis a jelmezemhez. Èn mint nagy “beöltöző” –legyen az Giccs-party, vagy jelmezbál- teljesen be vagyok zsongva a jelmezektől, vagy ami még izgalmasabb: annak készítésétől. 

Egy ideje már kacérkodtam a gondolattal, hogy páva leszek, de a karnevál boltokban (mert ilyen is van) azt mondták, hogy nehéz készíteni, és nem is szokták. Ez volt a kulcsszó! 1. Olyan nincs, hogy nehéz, legfeljebb fantáziátlan 2. Akkor csak én leszek páva, és ugyis az a cél, hogy egyedi legyen a jelmez.

Ha nem is piff-paff, hanem sok hátfájással, de megcsináltam a jelmezt. A tollakat a hátamon legyezőből alakítottam ki, és gumival rögzítettem, aztán elegánsan eltakartam. A műszempillám tetszett a legjobban: kék toll volt a végén. A sminkhez és a kiegészítőkhöz ezenkívül még kék és zöld csillogó zselé, pávatollfülbevaló (s.k.) és kék szemfesték is tartozott. Szerintem nagyon szép lett. 

Ami vicces az egészben, hogy rájöttem, hogy a szerep/ruha tényleg befolyásolja a viselkedést. Mikor elkészültem, egész végig nézegettem magam a tükörben… Aztán kapcsoltam, hogy tényleg “páváskodok”, és abbahagytam, de az inger…az, az megmaradt… Na, jó, ilyen drámai nem volt, de közel voltam a hiúság vásárához. 

Aztán meg jól pofára estem, mikor kiléptem az ajtón, és szembejött velem egy másik páva… Cö! Na, ennyit arról, hogy egyedi vagyok... Egyébként az én jelmezem jobb volt, mert az ő tollai a fenekén lógtak. Eredetileg ugyan lefelé is szokott lógni a páva farka, de jelmezen az nem néz ki olyan jól. Szerintem.

Még egy pávát láttam a tv-ben a gazdagék Sitzung-ján (ülős mulatság), az viszont döfi volt, és még a sminkjét sem ő készítette, hanem profi sminkes. Nyilván így is lehet, ki mennyit engedhet meg magának. De irigység nélkül bevallható, hogy szépen megcsinálta a divattervező (is).

A bosszantó mégsem a riválisok ténye volt, hanem, hogy elfelejtettem egész alakos fotót készíteni magamról, így majdnem oda lett a sok munka –legalábbis az utókor számára. Aztán a férjemnek támadt az az ötlete, hogy másnap is húzzam fel a kissé már megrongyolodott jelmezt, így az is valami. Egy lépéssel előrébb voltam, de nekem még ez is kevés volt, mert fáradt szemekkel snassz frizurával mégsem ugyanaz. Addig-addig, míg próbálkoztam a PhotoShopban, és öszevarázsoltam a karneválos fejem a kosztümös képpel. Szerintem egész jó lett, bár van benne valami bizarr.

Ès így most már én is megnyugodtam. Szép is volt a jelmez, és mutogatni is tudom.

Csőstől jön…

…a megrendelés. Ez ugyanis az első darabom, amit megrendelésre készítettem –és ráadásul az első kuncsaftom férfi. Ami azért furcsa, mert nem gondoltam volna, hogy a férfiakat  a kötött holmi nagyon érdekelné. Bár  lehet, hogy a hideg tél és a torokfájás befolyásolja az érdeklődést (is).

Ha valakinek kedve van ilyen csősálhoz, akkor egy 4-5-ös fonal esetén 80 szemmel érdemes elkezdeni, így nem áll el nagyon a nyaktól. A hossza az egyéntől függ: lehet épp csak a nyakon ráncolódó falatka, esetleg orrig felhúzható variáció (mint az enyém), de csősapit is lehet belőle készíteni. Na, cső!

Türelem sok mindent terem

Végre! Legyőztem a belső disznókutyát –ahogy a németek mondják. A disznókutya felelős mindenért, amit az ember nem csinál meg: az elhalasztott takarításért, a holnapra áttolt nyelvtanulásért és a kötés leírások megértésért…

Hát, most legyőztem a kis dögöt (bocsánat), és átgondoltan nekiálltam még egyszer annak  a bolerónak, amiből L-XL-es méret lett a végén. A szenvedésem története itt és már higgadtabb formában olvasható.

Szóval, ismét elővettem a kötésleírást, mert maga a boleró nagyon tetszett, és mindenképpen akartam egy ilyet magamnak. (A leírást egyébként az Amelie 54. évfolyamának 2011/tél példányából vettem.)

Először is nem 66 szemmel kezdtem, hanem 50-nel, különben a háton, a hónalj mögött gyűrődne az "anyaghalom". Aztán meg kicsit kevesebbet kötöttem a hosszát tekintve is. A gallérnál pedig mindent elsumákoltam: a karok összefércelése után megmaradt szabad szemeknek csak a dupláját szedtem föl, és külön kötöttem rá a gallért, nem pedig a boleróból kiindulva. 

Egyébként a fonal egy török, 10%-os moher fonal. A karrésze perzsamintával van kötve, a gallér pedig 2 sima egy fordítottal.

Az eredmény jól látható. Kész, épp és egészséges. Arra igazán büszke voltam, hogy a 8 gombolyag helyett 2 és féllel megoldottam az egész bolerót, életem első "disznókutyás" boleróját!