Sonntag, 19. Dezember 2010

Variációk egy karácsonyfára I.

Kaptam egy tippet, hogyan lehetne egyszerűen asztali karácsonyfát horgolni, erre beindult az agyam. Nem is az motivált elsősorban, hogy ugyanazt a fát készítsem el, hanem annak variációit.
Az első ötletem a képen látható. Nem egyszerűbb, mint az inspirálója, viszont -szerintem- szebb. Egy ún. gnocchi fonalból készült, ami onnan kapta a nevét, hogy a zsinórra kisebb, hosszúkás formájú gombócok vannak felfűzve.
Komolyan mondom, hogy embereket lehetne kínozni a szemfelszedésével… Valahogy ellenállnak a kis szimpatikus csomók, és nem bújnak át egymáson, mint egy normális fonalnál. Maga a kötése sem olyan, mint a többinél: itt ügyelni kell arra, hogy a hurkolás mindig két gombóc között legyen. Ìgy adja majd ki a struktúráját. Utáltam kötni, de az eredmény nagyon szép lett. Ráadásul van valami puha hatása, amitől a douglas fenyő jut róla eszembe.
Mikor kész lett maga a fa, és kigyönyörködtem magam benne, akkor jött az MB része. MB nálam Mindent Bele jelent, és mielőtt valaki félreérti, inkább arra vonatkozik, hogy azt használom fel, ami otthon van. Ìgy keletkeznek az MB-levesek és ételek, meg a peppek egy-egy ajándékon.
Itt az MB-dísz a fonalas dobozkám alján üldögélt. Ehhez a fenyőhöz tervezték, és ehhez a fenyőhöz vettem pár évvel ezelőtt ezt a bolyhos fehér fonalat –csak akkor még nem tudtam róla-, s mely tökéletesen mintázza hozzá a hófoltokat.
Aztán találtam egy kis aranyszínű csengőt egy csoki Mikulásról, és már kész is a csúcsdísz. A férjem szerint valami piros is kellene rá, és szerintem is díszes lenne vele, viszont valahogy mégis annyira tetszik így "naturban", hogy egyelőre nem aggattam rá semmit. Talán később.

Sonntag, 12. Dezember 2010

Fekete muszály

Többen tudják, hogy nem szívesen húzok feketét. Legalábbis tiszta feketébe nem öltözöm, ha nem muszály. A hétköznapokban túl kényelmes és fantáziátlan megoldásnak tartom.
Sajnos a múlt hónapban muszály volt feketét öltenem.
Valaminek nem volt muszály megtörténnie, de megtörtént. Valakinek nem volt még muszály mennie, de elment.
Annak kötöttem a sálat, akit itt hagyott, de itt sem bírtam tiszta feketét kötni, és köztes megoldást választottam: a fonalban kis színes gombócok virítottak itt-ott, és ezt így tökéletesnek tartottam.
Ìgy ez a sál tiszteletadó, színt rejtegető és melegséget üzenő.
Vad helyen, viharos időben fotóztuk le a Rajna partján egy emelőszerkezeten. A szél a rácsoknak szögezte, és vadul tépte. Jaj, mondom, ha felkapja, és nem lesz többé! De muszály volt maradnia, mert még küldetése van.
In memoriam J.B.



Minden sál mögött egy történet



E sál mögött több apró történet is rejlik. Az egyik, hogy ajándéknak szántam valakinek, akihez az elkészült formában –szerintem- annyira nem illett, így nem adtam neki. Túl rózsaszín, túl bonyolult mintával -nem, nem, ez nem illik hozzá. Ìgy a nyakamon maradt, és keresem jogos gazdáját.

A másik történet, hogy megtaláltam ezt a padot, amit kiváló fényképalanynak véltem, és ekkor vettük észre, hogy ezt a teret mások is inspirálónak találták, és így Karácsony környékén feldíszítették az ott büszkélkedő fát (lásd 2. fotó).

Alig kattintottunk egy képet, mikor leszakadt az ég, és nem is akárhogy. Sütött a nap, közben gombostűfej nagyságú jég gyöngyözte be viszonylag gyorsan az utat. Beálltunk egy fa mögé, és a kesztyűmbe gyűjtöttem a kis fehér bogyókat, mikoris a jégesőről egy másik történet jutott eszembe: az egyik kedvenc tanítványomtól, akinek magyart tanítottam, megkérdeztem, hogy ugyan, ha már az időjárásról beszélünk, mondja már meg, hogy mondjuk magyarul a jégesőt (németül Hagel). Erre elgondolkodott, és mivel okos fiú volt, azt mondta, hogy biztos valamilyen eső. Mondom igen. Erre ő: Ne mondd meg! Megvan! Fagylalteső! (Eis-Regen). Nem szoktam tanítványt kinevetni, de ez esetben nem tudtam megállni, hogy ne induljon be a képzeletem egy ilyen mesekönyvbe illő esőtől, és kitört belőlem a homéroszi kacaj. Azóta is, ha jég esik, önkéntelenül arra gondolok, hogy mi lenne, ha ez most fagyi lenne...
Ami viszont engem a fa alatt álldogálva és a jégesőt kivárva még elgondolkodtatott, hogy lám így lesz egy hobbiból történetekhez szövödő emlék. Milyen jó!


„A háttér a lényeg!“

Ez az egyik kedvenc fénykép kommentem a wiwen meg a facebookon. A mondat kizárólag tenger előtt állós, BIKINI-s képeknél olvasható. Minden egyes alkalommal megdöbbenéssel tölt el, mennyi értelmes nő tölti fel a bikinis képeit a netre, és mennyien gondolják, hogy most nagyon eredeti és egyedi álszerénységgel oldották meg a magyarázkodást a hiúságukra…
“Gyarlóság, asszony a neved!” Bocsánat, de ez a helyzet még egy idézetet kíván valakitől, aki kicsit közelebb járt az igazsághoz.
Az én képem esetén ugyan a háttér is jelentős, de a blog megkívánja, hogy valamit az előtérben lévő “dologról” is szóljak. A sapkát most figyelmen kívül hagynám, mert azt vettem (bár annak is megvan a története, ami forralt borral kezdődik), és inkább csak a nyak-kígyóról mesélnék.
Mit is mondhatnék? A kialakulásáról és fejlődés történetéről a novemberi cikkekben már írtam, itt csak még egy mű mutogatásáról, meg az én mesélési igényemről van szó. Ami erről a képről mindig eszembe fog jutni, hogy milyen iszonyatos hideg volt. Erre én a fotó kedvéért levettem a kabátomat, megbámultattam magam a fagyoskodó turistákkal, s ekkor lemerült a fényképezőgép aksija. Szóval, pár percet így vártam december szép vasárnapi délutánján, majd ismét megpróbáltuk a kattintást. Azt, hogy sikerült a kép, csak otthon tudtuk meg, úgyanis a gomb lenyomásával egy időben ismét kikapcsolt a gép. Legalább mégis csak sikerült valami. Más újat nem tudok a kötésmintáról sem mesélni: lásd kék kézelő sál.. Kínos, kínos, mit is regéljek még róla –tudod, mit? Gyönyörködj a Kölni Dómban is, hiszen úgy néz ki, hogy mégis csak a háttér a lényeg!