Csavaros is, meg nem is

Fotó: Barna Péter

Ès akkor most, hogy kipróbáltuk a kézelőt (amit funkciója szerint inkább karalónak kellene hívni, mert az egész karon végigfut), akkor most lehet aszimmetrikusan csíkokat elhelyezni belé, “kétszínűvé” tenni, és egy szép hullámot belecsavarni.

Nyilván a saját színeivel harmonizáló pólóhoz jobban illene, így nyugodtan vonatkoztassunk el a képen lévő illusztrációtól.

Olyan ez a felső, mint az okos lány a Mátyás király mesékből, aki hozott is ajándékot, meg nem is, gyalog is jött, meg nem is. Ez az elfelezett pulcsi pedig meleg is, meg nem is, takar is, meg nem is, vagyis népmesei elmeket is hordoz magában. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen kis szöszös szösszenetben ennyi mondanivaló van…?

Tarkát tarkával

A 2009/10-es tél sokáig emlékezetes marad számomra: irreálisan hosszú volt! Az én hőérzékelésem szerint október elején kezdődött, és kb. május elejéig tartott. Èn, fázós emberként, ha nem volt szükséges, nem jöttem ki a házból. Az utak csúsztak, sem biciklivel, sem gyalogosként nem lehetett közlekedni, a buszok több mint félórakat késtek, és még a hagymás-öltözködés sem mindig segített.

Hagymát hagymával, nadrágot harisnyával, fejet sapkával. Ez volt tavaly az aranyszabály. Annyi ruhadarab volt rajtam, hogy visszanézve a télen készült képeket, úgy nézek ki, mintha 10 kilót híztam volna. Csak az a jó, hogy ezt a 10 kilót tavasszal (meg ugye esténként) könnyebben le lehet dobni.

Ez a réteg mentett meg pl. akkor, mikor egy éles kanyarban tócsának néztem a jégfoltot, és pár métert csúsztam a biciklivel. Egy utánam jövő autós sokkosan kérdezte, hogy elvigyen-e az orvoshoz, mondtam neki, hogy épp oda indulok, úgyhogy ha van valami, majd szólok neki. De nem lett semmi, csak egy kék folt a térdemen. Abban a pillanatban nagyon örültem annak, hogy annyira be voltam öltözve, mint akik a kutyakiképzésen a gonoszt játszák, mert ez mentett meg.

Szóval ez volt az a tél, ami szobafogságra kényszerített, és volt alkalmam kötni, kötni és kötni ebben a fránya időben.

Rám a szürkeség úgy hat, hogy egyre tarkábbá válok. Utálom a szürkét. Egy dolog néz ki jól szürkével: sok élénk szín. Ùgy még elmegy.

Ìgy aztán csak vettem és vettem a tarkabarka fonalakat, és főleg sapkákat gyártottam belőlük, hadd virítsanak a latyakos utcán, a szürke égben, a fekete kabátos emberek mellett és a tompa fényekben hetykén.

Ezek a sapkák is e keretek és motivációk között készültek, és szeretem a vidámságukat. Viszont egy hátrányuk nekik is van (és most saját fészkembe piszkítok). Aranyosak, szépek, nagyon jól szelelnek, viszont szeles időben nem sokat védenek –akkor kell a bélelt fejfedő, vagyis zord zimankó esetén a szabály: szelet sapkával, sapkát béléssel.

Fotó: Barna Péter

                                             

A maradék zöldek

Fotó: Barna Péter

Ìme két példa arra, hogy mit csináljunk a maradék fonalunkkal. Az első képnél: kis sapka, még kisebb sál, kész. Egyszerű mintácska rá, vagy még az sem, és pl. ez esetben ez a lucernazöld –vagy minek nevezzem így hirtelen- feldob bármilyen őszi szerkót. A másodiknál még mindig van zöld fonalam, hát összekötöm hozzápasszoló tarka és más tónusú zölddel, hogy ne legyen olyan monoton, na meg, hogy be tudjam fejezni a sapkát.

Hadd jegyezzem meg ide, hogy a kötéseimmel úgy vagyok, mint a rajzaimmal. Egy ideig gyönyörködöm bennük, de rájövök, hogy a sorsuk úgyis az lesz, hogy elosztogatom őket a hozzájuk passzoló embereknek. Még a legsnasszabb kötéseimet is először nehezen adom ki a kezemből. Megbeszélem magammal, hogy nekem ezek a színek jobban állnak, és majd egy pirosat vagy sárgát kötök az épp szülinaposnak… Aztán vagy sikerül megválnom a darabtól, vagy éjjel-nappal kötök, hogy elkészüljön időben még egy ajándéknak szánt alkotás.

Ez a zöld fonal is egy ajándéknak a maradéka volt, és de jó, hogy elég lett még belőle egy csöpp kis “zöldséghez”. A második sapkához egy tarka gyöngymintás sál dukál. Biztos nem gyöngymintának hívják, de szerintem illik hozzá. Maga a fonal egy kicsit kemény, de nagyon jól mutat. Èljenek a színek!

Fotó: Barna Péter

Rózsaszín ujjal jő a tavasz….

Fotó: Barna Péter

Ez az első „kézelőm“. Ìgy neveztem el ezt a „kötési terméket”, de fogalmam sincs, hogy hívják. A pulóverujjnak meg annak hátának a keveréke, és nagyon nagy feltűnést kelt.

Már régóta próbálgatom a pulóver különböző kistestvéreinek a megalkotását, hogy a hideg hónapokban is változatos legyen az öltözködés, de sokszor a gyakorlatban buknak el ezek az ötletek.

Tavaly pl. készítettem pár pánt nélküli mellényt is, ami nagyon szép és egyedi, de egy kicsit kényelmetlen. Ugye a természet úgy alkotott meg minket, hogy erősebbek vagyunk mellben mint derékban (hálisten). Viszont így egy-egy fűzőnek kifejezetten egyedi szemszámúnak kell lennie, különben nem simul, és az az érzése az embernek, hogy felül nem tart. Majdnem lehetetlen, de legalábbis hosszadalmas munka, sok-sok sorlebontással mögötte. Ha ismét rá tudom szánni magam, akkor lehet, hogy egyszer megint nekiállok.

Ennél a modellnél még csak próbálgatom a karmaimat, vagyis a kötőtűimet. Formailag sikerült összehozni, bár arra figyelni kell, hogy ne a csuklóhoz mérjük a mintát, hanem a könyökhöz, különben szűk lesz arrafelé.

Egyszerű patent minta fut végig az egész kötésen, ebből a szempontból semmi extra, de legalább van egy kiinduló pontom, és jöhetnek a vadabb minták és formák ezután.

A fonal vastag, bújós és a rózsaszínkedvelőknek ideális.

A lerágott csontos sál

Fotó: Barna Péter

Ez a kézelő sál, ahogy én hívom, a spanyolviasz kategóriába esik, ugyanis azt gondoltam, hogy én találtam ki. Többször járt az eszemben, hogy jó lenne valahogy a hideg téli hónapokban uralkodó unalmas öltözékemet feldobni. Farmer pulóverrel, pulóver farmerrel -tényleg egyhangú! A baj csak az, hogy nagyon fázós vagyok, és szeretem a védő funkciót ellátó meleg pulóvereket. De szeretem a sálakat is. Innen jött az ötlet, hogy kötök egy kézelőt (lásd előző bejegyzés).
Ez egész jópofa volt, de valami még vadabbra vágytam, és a következő teremtményt meghosszabbítottam annyival, hogy egyszer körbeérjen a nyakamon. Felhúzni a következőképpen kell: Mikor elkészül, belebújsz az egyik ujjba, megtekered a nyakad körül, és bebújsz a másik ujjba. Finom meleg, lehet póló fölé húzni, illetve mellénnyel kiegészíteni, ha túl hidegre fordulna az idő. Nagyon büszke voltam magamra, mikor kész lett, és imádom ezt a cuccot. Még a levédetésére is gondoltam!
Azt, hogy ez a furmányos felső már egy ideje nyakakat melegít, egy elejtett megjegyzésből tudtam meg: "Ja, ilyet már láttam." - ezzel a nyegle mondattal méregette egy hölgyemény ismerősöm a több hónapos munkámba telt -ezek szerint- lerágott csontot. Ìgy letettem arról, hogy sajátomnak könyveljem el azt, aminek még nevet is adtam. (Egyébként ugyanígy jártam a kötött pánt nélküli toppal is.) De ettől függetlenül nagyon szeretem ezen alkotásom.
Maga a kb. 2 m hoszú sál valóban több hónapos munkámba került, s ez 2 dolognak köszönhető. Az egyik az a mintája, ami az elején majdnem arra késztetett, hogy feladjam az egészet. Nem a patent részre gondolok, az egy egyszerű kettő sima, kettő fordított képlet kb. 15 cm hosszan.
A koncentrálást igénylő bordás mintát a következő képlet adta: a 4-gyel osztható + szélszemek számú alapsorhoz kiválóan megy, ha az 1. sor fordított, a 2. és a 8. sor: + 1 fordított, 3 sima +, a 3. és a 7. sor: + 2 fordított, 2 sima +, a 4. és a 6.sor: + fordított, 1 sima +, az 5. sor: sima, és ezeket a sorokat ismételgetjük. Bele lehet zavarodni!
Ha valaki most lát ilyet először, annak elmondanám, hogy a kötésnek van egy speciális nyelvezete, amitől néha én magam is a hajam tudnám tépni, mert századszori olvasás után sem értem. Kb. olyan, mint a térgeometria volt számomra annak idején: hiába húztam be egy vonalat 3D-sen a rombuszban, ahol egy parallelogrammának kellett volna megjelennie, nekem mindig valami más négysarkú forma jött ki. Itt is előfordulhat ez a térgeometriai jelenség, és ilyenkor jó, ha egy hurkolásban tapasztaltabb embert megkérdezünk, vagy egy könyvben utánanézünk annak, hogy a többtagú ismeretlenes egyenlet mit is takar. Èn nem fogok titokzatoskodni, és elárulom, hogy a két + jel közötti rész csupán a minta ismétlését jelenti. Ennyi a nyitja, nem ördöngősség. A többi, vagyis a koncentrálás és a szemkövetés inkább.
A másik oka, hogy ilyen lassan készült el a sál, hogy a bonyolult mintához hozzájött még, hogy végére értünk ennek az irtó hosszú télnek, és én az első napsütésre, mint a természet hívására, szokásszerűen leteszem a kötést, és csak szeptemberben veszem újra elő. Ez nagyjából olyan, mint a költöző madarak kiélezett ösztöne az időjárás változásához. Ezek a szárnyasok elrepülnek Afrikába melegedni a tél elől, én meg előveszem a finom és melegítő fonalakat.
Az viszont nem hagy nyugodni, hogy valóban van-e ilyen nyaktekerészeti karfrekvenc (hogy szabadon éljek Kazinczy nyelvújító kifejezéseivel), és utána fogok járni, vajon hol és milyen "jailyet" látott az ismerősöm. A beszámolóval visszatérek.